Csökkentenék a harminc év munkaviszonnyal rendelkező nők nyugdíjkorhatárát
A Legfelsőbb Tanács képviselői első olvasatban elfogadták a nyugdíjtörvény módosítását – adta hírül a transkarpatia.net.
A Legfelsőbb Tanács képviselői első olvasatban elfogadták a nyugdíjtörvény módosítását – adta hírül a transkarpatia.net.
Leállt a földgáz továbbítása Ukrajnába Lengyelországon keresztül az év első napjaiban – jelentette be a Gaz System lengyel gázvezeték-üzemeltető.
A bánsági nagyvárosban magyar nyelvtanfolyamot indított az ősszel a Szórvány Alapítvány.
A Beregszászi Művészeti Iskola köszönetét fejezi ki a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, hogy lehetővé tette az intézményünk bázisán működő tánccsoportok fellépő ruháinak beszerzését.
Orosz állampolgárságot kapott Vitalij Zaharcsenko volt ukrán belügyminiszter, a posztjáról tavaly februárban elmozdított Viktor Janukovics elnök egyik harcostársa.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter azt állította pénteken, hogy Kijev katonai készülődése aláássa a kelet-ukrajnai tűzszünetről kötött minszki megállapodás szellemiségét és a benne foglaltakat.
53 éve született Jim Carrey kanadai születésű színész (Ace Ventura – Állati nyomozó, Truman Show, Maszk).
A XIX. század végén és a XX. század elején egy széles érdeklődési körű, az állattan, a földrajztudomány és a néprajz terén egyaránt otthonosan mozgó magyar nemest kutatószenvedélye előbb a Duna deltavidékére és a Fekete-tenger mentén húzódó, gazdag madárvilágú, mocsaras Dobrudzsába, majd sokkal keletebbre, Ázsia belsejébe sodorta.
2003 szeptemberében Karácsfalván nyitotta meg kapuit Kárpátalja első és egyetlen görögkatolikus líceuma. Az intézmény, amely nevében Karácsfalva szülötte, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye egykori püspöke, Sztojka Sándor számára állít emléket, megalakulása óta hosszú, de számos eredménnyel járó utat tett meg.
A megemlékezést Nejzsmák Emma, a KMKSZ Rahói Alapszervezetének elnöke nyitotta meg. Üdvözölte a megjelenteket, köztük Sari Józsefet, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnökét, Nick Ferencet, a Falvak Kultúrájáért Alapítvány elnökét, Kékesi Sándort, a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány técsői irodájának vezetőjét, a KMKSZ Técsői Alapszervezetének elnökét.
End of content
End of content