Mostantól nem kell kereskedelmi engedély
Az ukrán Adótörvénykönyvben végrehajtott változtatások nyomán életbe lépett az a módosítás, miszerint egyes vállalkozói tevékenységek megkezdését nem kötik pénzbefizetéshez.
Az ukrán Adótörvénykönyvben végrehajtott változtatások nyomán életbe lépett az a módosítás, miszerint egyes vállalkozói tevékenységek megkezdését nem kötik pénzbefizetéshez.
A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása posztdoktori kutatói támogatásra az MTA kutatóhálózatában és magyarországi egyetemeken a 2015. szeptember 1. és 2017. augusztus 31. közötti időszakra.
Hosszú Katinka két ezüstérmet szerzett a hagyományos austini nemzetközi úszóviadal csütörtöki nyitónapján.
Könnyen elkészíthető finom második fogás.
Az Európai Parlament (EP) szorgalmazta, hogy az EU továbbra is tartsa hatályban az Oroszországgal szemben elrendelt szankciókat. Ezt az az állásfoglalás tartalmazta, amelyet az EP csütörtökön fogadott el Strasbourgban az ukrajnai helyzetről.
Raoul Wallenberg eddig nem ismert, dán származású hamburgi üzletemberrel fenntartott kapcsolatát tárta fel három kutató, és az erről szóló, csütörtökön közzétett tanulmányukban azt írják, hogy ez újabb adalékkal szolgálhat zsidómentő svéd diplomata rejtélyes eltűnésének tisztázásához.
Magyarország mutatkozik be a legrangosabb német konyhaművészeti fesztiválon, a Gourmet Festival Sylten. Az északi-tengeri Sylt gasztronómiai jelentőségét mutatja, hogy az alig 100 négyzetkilométeres szigetre 10 Michelin-csillag jut.
Az elhízásnál is halálosabb a testmozgás hiánya: majdnem kétszer annyi ember halálát okozhatja, mint a túl magas testtömegindex – derült ki egy hosszú távú, igen nagy létszámú brit tanulmányból.
A MÚOSZ Fotóriporteri Szakosztálya által alapított Gera Mihály-díjat először 2015-ben adják át.
Ukrajnába érkezett Anne Brasseur, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének elnöke január 14-én.
End of content
End of content