Magyar bokszolóé lett az év meccse
A Boksz Világszervezet (WBO) Bedák Zsolt márciusi meccsét választotta az év legjobb Európa-bajnoki címmérkőzésének.
A Boksz Világszervezet (WBO) Bedák Zsolt márciusi meccsét választotta az év legjobb Európa-bajnoki címmérkőzésének.
Nagyon finom ünnepi sütemény.
Az orosz hadsereg alapvetően a tavaly Ukrajnától elcsatolt Krím félszigeten, a NATO-tagállamok közé ékelődő Kalinyingrádi területen és az Északi-sarkvidéken erősíti harci képességeit.
Az ukrán államfő a donyecki szakadár fegyvereseket tette felelőssé a busz elleni keddi támadásért, és bejelentette, hogy újabb mozgósítást rendel el.
A Görögkör – a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Görögkatolikus Lelkészsége – 2015. február 26-ra meghirdeti a II. Keresztény Tudományos Diákköri Konferenciát.
69 éve született Nagy Feró rockzenész, a „A nemzet csótánya”.
Az Egyesült Államok a tágabb nemzetközi segélycsomag keretében kész újabb 1 milliárd dolláros hitelgaranciát nyújtani Ukrajnának 2015 első felében, ha Kijev folytatja azt a reformprogramot, amelynek végrehajtásában a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) megállapodott – közölte kedden az amerikai pénzügyminisztérium.
Harmadik alkalommal tartott 2015. január 10-én nagycsaládos napot a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) Beregszászban a Rákóczi-főiskolán.
Legalább hat, más forrás szerint tíz civil meghalt, többen pedig megsebesültek, amikor tüzérségi lövedék csapódott be kedden a kelet-ukrajnai Donyecktől délre fekvő Volnovaha település közelében egy ellenőrző pontnál.
Példaértékűnek tekinti az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) a magyar kormány és egyes ellenzéki pártok kiállását a kárpátaljai magyarság mellett, miután Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter január 5-én Ungváron az ukrajnai kettős állampolgárokat fenyegető kijelentést tett.
End of content
End of content