Nagycsaládok Kárpátalján: a Kovács család
Szeretem a közmondásokat és a szólásokat, melyekkel a régiek olyan egyszerűen, tömören és mégis bölcsességgel telítve tudták megfogalmazni az élet dolgait.
Szeretem a közmondásokat és a szólásokat, melyekkel a régiek olyan egyszerűen, tömören és mégis bölcsességgel telítve tudták megfogalmazni az élet dolgait.
Moszkvának minden alapja megvan arra, hogy követelje a Kijevnek nyújtott 3 milliárd dolláros hitel idő előtti törlesztését. Döntés azonban még nem született erről – közölte Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter szombaton.
Két kárpátaljai katona vesztette életét az ország keleti részében dúló harcokban.
Az óriáscsillagok – színük szerint lehetnek kékek, sárgák vagy vörösek – gyorsan élnek, pár százmillió év alatt elhasználják fűtőanyagukat.
A magyar kultúrában otthonosan mozgó személyek minden bizonnyal fel tudják magukban idézni a Hunyadi László c. opera gyönyörűen koreografált palotástáncát és annak bőven áradó, szépséges zenéjét, vagy éppen Bánk bán igaz hazafisággal telt, felemelő szépségű áriáját a Bánk bán c. operából.
Kárpátalja magyarlakta településeinek egy részén már régóta működik polgárőrség, jók a vele kapcsolatos tapasztalatok. Másutt csak papíron létezik, és akad, ahol még csak ezután szeretnék megszervezni.
A Kárpátaljai Meteorológiai Központ tájékoztatása szerint január 10-én erős havazás várható a megye területén – jelentette a Zakarpattya Online.
Január 9-11. között a Református Egyházak Világközösségének elnöke és tagjai, illetve a Skót egyház képviseletében, a királynő skóciai lelkésze, a Világmissziós Tanács Európai Bizottságának elnöke, a Cseh Testvérek Egyház képviselője, és a Koreai Köztársaság Presbiteriánus Egyházának képviselője, Ódor Balázs, az MRE Külügyi Osztályának vezetője tesznek látogatást a Kárpátaljai Református Egyházban.
Január 20-án életbe lép a részleges mozgósítás újabb fázisa Ukrajnában.
Egész Európa háborúba sodródhat az ukrajnai válság miatt Mihail Gorbacsov szerint.
End of content
End of content