Day: 2018.09.19.

Folytatódnak az útlezárási akciók Kárpátalján

Folytatódnak az útlezárási akciók Kárpátalján

Az érintett települések lakossága így tiltakozik a rossz utak és a kátyúk ellen – írja a mukachevo.net. Mikola Kokis-Meljnik, a Rahói Járási Tanács képviselője a Facebook közösségi oldalon arról számolt be, hogy a megyében három utat torlaszolt el a lakosság hétfőn

Egy nap az obszidián-keresés és a jókedv jegyében – terepgyakorlat Rakaszon

Egy nap az obszidián-keresés és a jókedv jegyében – terepgyakorlat Rakaszon

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (II. RFKMF) Történelem és Társadalomtudományi Tanszékének szervezésében  szeptember 15-én régészeti terepgyakorlatra, tanulmányi kirándulásra került sor. Az első és második évfolyamos hallgatók Rakaszra, a Kárpát-medence legbőségesebb obszidián-lelőhelyére érkezve megismerkedtek magával a kőzet kinézetével, keletkezésével, előfordulásával valamint több ezer évvel ezelőtti felhasználásával. A csoport vezetője Rácz Béla volt, rajta kívül…

A paradicsom jótékony hatásai

A paradicsom jótékony hatásai

A nyár többek között a finom, érett, piros paradicsomok szezonja is: ilyenkor a legolcsóbb és a legfinomabb ez a zöldség. Érdemes is belőle minél többet fogyasztani, mert nagyon egészséges.

Fenyegetőznek és erőszakoskodnak a migránsok egy német iskolában

Fenyegetőznek és erőszakoskodnak a migránsok egy német iskolában

Nyilatkozott az M1-nek egy olyan berlini iskola igazgatónője, amelyikben jelentős többségbe kerültek a bevándorló gyerekek. Azt mondta, ilyenkor már az „igazi németeket” éri hátrányos megkülönböztetés. Az igazgatónő kezelhetetlennek látta a problémát, ezért inkább nem tanít tovább Németországban. A berlini vezetés szerint viszont sikeres az integráció.

Tanszercsomagot vettek át a badalói elsősök

Tanszercsomagot vettek át a badalói elsősök

Badalóban 18 első osztályos gyermek vehette át ünnepélyes keretek között a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) közös ajándékát szeptember 18-án. A tanszercsomagokat a Bethlen Gábor Alap és a Széchenyi Jótékonysági Alap támogatásával állították össze, melyet a  legtöbb kárpátaljai magyar iskola elsősei vehettek át. Azon iskolák diákjai, akik még nem kapták…

End of content

End of content