Day: 2019.12.18.

Élő hagyomány: közeledik a Fölszállott a páva döntője

Élő hagyomány: közeledik a Fölszállott a páva döntője

Karikázó, verbunk, dus, legényes, lippentő, hogy csak néhány példát említsünk azokból a velünk élő, régmúltból hozott kifejezésekből, amelyek évről évre megelevenednek a Fölszállott a páva színpadán. A népzenei és néptáncos tehetségkutatóba érkező gyerekek számára ezek a régiesnek ható szavak a mindennapok természetes elemei, hiszen ők, miközben őrzik, élik is a hagyományt.

Temetőrongálás Beregújfaluban

Temetőrongálás Beregújfaluban

A napokban több síremléket rongáltak meg a beregújfalui temetőben. Az elkövetők számos emlékművet tettek tönkre, melynek darabjait szétdobálták a sírhelyek mellett, illetve a temető területén.

Saksuka

Saksuka

A kelet lecsója, melynek megannyi változata van. Családunknak a csicseriborsós saksuka alapreceptje tetszett meg leginkább.

Szijjártó: Magyarország támogatja az ENSZ törekvését az őshonos és nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak védelmére

Szijjártó: Magyarország támogatja az ENSZ törekvését az őshonos és nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak védelmére

Az ENSZ nagy hangsúlyt fektet az őshonos és nemzeti kisebbségek nyelvi jogainak a védelmére, és a világszervezetnek ezt a törekvését Magyarország határozottan támogatja, továbbá fellép a határon túli magyar nemzeti közösségek jogainak védelmében – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki kedden felszólalt az ENSZ-közgyűlésben az őslakos nyelvek nemzetközi évének lezárása alkalmából tartott magas…

End of content

End of content