Mesterségem címere

Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: magyar nyelv és irodalom szakos tanár

Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: magyar nyelv és irodalom szakos tanár

Kárpátalja településeinek ismeretében vannak még fehér foltjaim. Ezek közé tartozott egészen mostanáig Halábor. A Tisza-parti település valahogy eddig kikerült a látókörömből. Néhány napja azonban egy anyaországi gyermekcsoporttal ellátogattunk a községbe és annak általános iskolájába. Nagy-nagy szeretettel fogadtak bennünket. A gyerekek jól érezték magukat egymás társaságában: ismerkedtek, barátkoztak, közösen játszottak.

Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: pályázatíró és programmenedzser

Kárpátaljáról jöttem, mesterségem címere: pályázatíró és programmenedzser

Rovatunk rendszeres olvasói már megszokhatták, hogy időről időre terítékre kerül egy-egy hagyományosnak egyáltalán nem mondható mesterség. Ezek közé tartozik legutóbbi interjúalanyom, Nigriny-Demeter Adrienn foglalkozása is, aki évek óta pályázatíróként tevékenykedik a Beregszászi Református Egyházközségben, valamint két éve programmenedzsere a Kárpátaljai Keresztyén Diakóniai Alapítványnak. Az egyrészről nagy odafigyelést, pontosságot, elkötelezettséget, másrészről rugalmasságot és kreativitást igénylő munkájáról…

End of content

End of content