A DVTK Tarpán, az Újpest Szolnokon győzött

A Magyar Kupa legjobb harminckét csapata közé bejutó Tarpai SC a Diósgyőri VTK csapatát látta vendégül, az Újpest FC pedig a Szolnoki MÁV FC vendége volt. A megyei első osztályban szereplő Tarpa színeiben több kárpátaljai labdarúgó is pályára léphetett az NB I-es sereghajtó DVTK ellen. A beregi csapat végül 0:3-mas vereséget szenvedett, de emelt fővel búcsúzhattak a kupa küzdelmeitől. Az Újpest FC az első félidő hajrájában szerzett két góljával, nagy csatában tudott győzni a Szolnok otthonában.

Az első félórában nyoma sem volt a háromosztálynyi különbségnek a Tarpa és a Diósgyőr összecsapásán, sőt a nagyszőlősi Vajda Artúr ígéretes helyzetből eleresztett lövésénél a diósgyőri kapusnak kellett nyújtóznia. A 32. percben balszerencsés öngóllal szerzett vezetést a DVTK: tér nyílt a vendégek előtt, és Suljic vezette fel a labdát, balra passzolt Pikknek, aki egyből középre lőtte, ahol a kárpátaljai Gál Richárd lábáról a saját kapujába pattant a labda (0:1). A Diósgyőr a szünet előtt tovább növelte előnyét, holott korábban a becsületesen küzdő házigazda dolgozott ki újabb kecsegtető lehetőséget: Iszlai ezúttal Suljicot választotta, aki mellett elgurult a labda a tizenhatos vonalánál, de mögötte Mirko Ivanovszki gyorsan reagált, belebökött a labdába, ami a kapu jobb oldalába gurult (0:2). A fordulás után az exkisvárdai Grozav is bevette a tarpai kaput, végképp eldöntve a továbbjutás kérdését, ami persze, megfelelt a papírformának (0:3) – olvasható a Szabolcs Foci Info honlapján. Mihajlo Ivanicja csapata kiesett a kupából, de a Tarpai SC a megyei bajnokságban továbbra is veretlen, hiszen tizenhárom mérkőzésükből tizenkettőt megnyertek, és csupán egyszer játszottak döntetlent. A góllövőlista második helyén a nagyszőlősi Vajda Artúr áll tizenkét találattal, aki a Mezőkövesden futballozó Vajda Sándor öccse.

Az első félidő hajrájáig a hétvégén a Debreceni VSC csapatát legyőző Szolnok alkalmazkodott jobban a vizes pályához, de aztán ellépett az Újpest: előbb Junior Tallo értékesítette higgadtan a Katona Mátyás által kiharcolt büntetőt (0:1), majd Katona szögletét nagyon pontosan fejelte a hazai kapuba Csongvai Áron (0:2). Mindez a 44. és a 47. percben történt. Két kihagyott újpesti helyzettel indult a második félidő, ezután visszább vettek a tempóból a lila-fehérek, de mivel a szolnokiak nem adták fel, izgalmas maradt a mérkőzés, mert Kovács Olivér és Kotula Máté is helyzetbe került. Mindkét alkalommal védett Banai Dávid. Az utolsó percekre is jutottak helyzetek, Georgi Beridzének egy ziccer, de rosszul célozta be a kaput. A másik oldalon Novák jobblábas, távoli lövése elsuhant a jobb alsó sarok mellett, majd a támadó még a 93. percben is gólt lőhetett volna, de Banai ismét nagyot védett, így maradt a 0:2-es vendéggyőzelem.

Magyar Kupa, legjobb tizenhat közé jutásért:

Tarpa SC (megye I) – Diósgyőri VTK 0:3

Szolnoki MÁV FC (NB II) – Újpest FC 0:2

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma