Bocskor Andrea: az Európai Bizottság megerősítette kiállását a kárpátaljai magyarság mellett

Az Európai Parlament Nyelvi Kisebbségekkel foglalkozó Frakcióközi Munkacsoportja legutóbbi ülésén az Ukrajnában élő magyar kisebbség helyzetét tárgyalta. A résztvevő EP-képviselők megdöbbenve fogadták a kárpátaljai magyarokat ért újabb jogszűkítésekről, atrocitásokról szóló beszámolókat.

Az ülés kapcsán a képviselők aggodalmuknak hangot adva levélben fordultak Josep Borrellhez, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjéhez. A levélre érkezett válasz szerint az Európai Bizottság figyelemmel kíséri a helyzetet és az EU-Ukrajna kétoldalú találkozókon szót emel a kárpátaljai magyarok védelmében.

Bocskor Andrea  fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő az Ungvár TV21-nek elmondta, hogy a főképviselő elsősorban azt emelte ki, hogy szorosan figyelemmel kíséri az ukrajnai fejleményeket, beleértve a kisebbségek helyzetét, és a kárpátaljai magyarok helyzetét különösképpen.

„Biztosított arról, hogy kiáll a kárpátaljai magyar közösség mellett, és minden Ukrajnával folytatott kétoldalú kapcsolata és párbeszéde során minden esetben hangsúlyozza és továbbítja azt az üzenetet, hogy Ukrajnától az Európai Unió elvárja a kisebbségek jogainak tiszteletben tartását, illetve azt, hogy elvárják Ukrajnától, hogy a Velencei Bizottság ajánlásaival összhangban készüljön el a kisebbségekről szóló törvény” – számolt be róla Bocskor Andrea. Majd hozzátette: „Úgy gondolom, hogy ez egy mérsékelten erős válaszlevél, amit kaptunk a főképviselőtől, hiszen konkrétan mostanáig nem történt előrelépés sem a Mirotvorec oldal bezárása ügyében, sem abban, hogy a kárpátaljai magyar tisztségviselőket, politikusokat ne vegzáljanak, ne próbálják megfélemlíteni, ellehetetleníteni a szervezetek érdekképviselői tevékenységét, és abban sem látunk előrehaladást, hogy az oktatási és nyelvi jogok szűkítése ne folytatódjon”.

A képviselő kiemelte, hogy szerinte sokkal határozottabb lépésekre és felszólításokra lenne szükség az Európai Unió részéről Ukrajna irányába ahhoz, hogy a kárpátaljai magyarok biztonságban érezzék magukat szülőföldjükön.

Kárpátalja.ma