Huszonhatszorosára nőttek a családi kedvezmények tíz év alatt Magyarországon

A járvány idején is bővülnek itthon a családokat segítő intézkedések. Januártól már egyáltalán nem kell áfát fizetni a CSOK-kal vásárolt lakások után, a gyermeket nevelők pedig visszaigényelhetik a lakásfelújítási költségek felét, legfeljebb hárommillió forintig. A pénzügyminisztérium arra hívta fel a figyelmet, hogy már eddig is folyamatosan bővültek a családtámogatások, 2010 óta például huszonhatszorosára nőttek a családi kedvezmények. A rezsicsökkentésnek köszönhetően pedig régóta nálunk a legolcsóbb az unióban a gáz és az áram ára – közölte az M1 Híradója.

A családok védelmét tartja a kormány a járvány időszakában az egyik legfontosabb feladatának. Ez azt jelenti, ahogy korábban, most is minden segítséget megadnak a gyerekes szülőknek.

A legfrissebb adatok szerint tavaly például, különböző adókedvezményekkel több mint 330 milliárd forint maradt a családoknál. Ez az összeg csaknem kétszer több, mint amennyi 2011-ben volt.

A járulékaikat is csökkenthették a szülők

Ez többek között egy 2014-ben életbe lépett intézkedésnek köszönhető, amely lehetővé tette, hogy a szülők a személyi jövedelemadójuk mellett a járulékaikat is csökkenthették a gyerekek után járó adókedvezménnyel. Így csaknem 60 milliárd forintot hagyott a kormány tavaly az érintetteknél.

Sokat segített a kétgyermekesek családi adókedvezményének a megduplázása is, amely a múlt évben családonként 480 ezer forint pluszt jelentett.

A támogatások idén is folytatódtak, például azzal, hogy a négy vagy több gyermeket vállaló anyáknak már nem kell szja-t fizetniük. A könnyítéssel a mintegy 40 ezer érintettnél, hozzávetőleg 40 milliárd forintot hagy a kormány.

A Pénzügyminisztérium államtitkára az MTI-nek azt mondta: az intézkedések alapján nem véletlen, hogy az Európai Unióban példaértékű modellként tartják számon a magyar családbarát adórendszert.

Az otthonteremtési program is nagy segítség

Az adókönnyítések mellett az otthonteremtési program az, ami nagy segítséget ad a családoknak. A Kopp Mária Intézet kutatásai azt mutatják, hogy az önálló otthon és a megfelelő lakásviszonyok a legfontosabb feltételei a családalapításnak és a család bővítésének. Az Intézet elnöke az M1-en arról beszélt, hogy a fiatalok ma már nagyon sok támogatást igénybe vehetnek.

A rezsicsökkentés több éve tartó folyamata is nagyon sokat segít a családok életszínvonalának megőrzésében.

Márcsak azért is, mert a kiadások legalább egyharmadát az energiaköltségek teszik ki. Egy friss felmérés szerint az Európai Uniós országok közül már 28 hónapja Magyarországon a legolcsóbb a földgáz.

A földgáz mellett az áram is Magyarországon a legolcsóbb Európában, immáron egy éve. Az alacsony árak leginkább annak köszönhetők, hogy amíg az uniós tagállamokban energiaadót vetettek ki a lakossági áram, illetve földgáz fogyasztásra, addig nálunk nincs ilyen elvonás. Az energiahatóság egyébként azt ígéri, hogy kiszámítható és szabályozott energiaárakkal kalkulálhatnak hosszabb távon is a fogyasztók.

Forrás: mti.hu