Nyerhető meccsen kaptunk ki az ukránoktól

A magyar férfikosárlabda-válogatott megkezdte szereplését az Eb-selejtezőkön: Ukrajna ellen az utolsó percben buktunk el.
Csapatunk sajnos nem kezdte jól az ukránok elleni kvalifikációs meccset, hiszen Hangáék a jó támadójáték ellenére hátul gyengén zártak, és a hazaiak keze kintről is remekül elsült. Ennek ellenére nem nyerték meg az első játékrészt nagy különbséggel a kék-sárgák, köszönhetően a sok magyar triplának: 23-20 volt oda az első szünetben.
A második negyedre aztán Rátgéber László helyretette a fejeket, és elkezdtünk labdát szerezni hátul, elöl pedig Hanga, Trotter és Horváth hozta a pontokat. Egy javítani való lett volna még: a lepattanók statisztikájában nem túlzás állítani, hogy pocsékul szerepeltünk, hiszen mindössze egyszer szereztük meg a játékszert egy elrontott dobás után.
A szünetre mégis átvettük a vezetést, hiszen az etap végén Hanga triplája utat talált magának a gyűrűbe. A folytatásban már öttel is mentünk, pörögtünk, szinte lehetetlen labdaszerzéseket mutattunk be, így reménykedtünk, hogy talán megszerezhetjük a kétpontot a lefújáskor.
Azonban változott a helyzet, szépen lassan átvették a vezetést az ukránok, majd a negyedik negyedben már esélyünk sem volt egyenlíteni a hibáink miatt: az utolsó percben a Manresa légiósa és Horváth is labdát veszített, ezeket a rontásokat pedig megbosszulták a hazaiak, így végül 77-71-re megnyerték a találkozót.
„Gratulálok az ukránoknak, mi szervezetten játszottunk, kivéve az utolsó két percet, amikor elhamarkodott megoldásokat választottunk. Három statisztikai mutatónak tudható be ez a vereség: az ellenfél csaknem hússzal több lepattanót szedett, 32 büntetőt dobott, és a bírók 15-tel több faultot fújtak ellenünk. Ezzel együtt ha így játszunk a folytatásban is, akkor kijuthatunk az Eb-re” – nyilatkozta Rátgéber László a mérkőzés után.
A magyar válogatott legközelebb kedden, Szombathelyen fogadja majd Ausztriát.
Forrás: hir24.hu