Öt konyhai trükk, amit jó ellesni az olaszoktól

Az olasz konyha híres fogásai világszerte óriási népszerűségnek örvendenek, nem véletlenül. Az ízek és receptötletek mellett az alábbi konyhai trükköket is érdemes ellesni a déli háziasszonyoktól!

1. Járjunk piacra!

A friss, szezonális alapanyagokért az olasz háziasszonyok nem restek korán kelni, ezért már reggel hangosan alkudoznak a piacon a színes zöldségek, gyümölcsök felett. És bár a mediterrán térségben télen is bőven van felhozatal, azért nálunk is van miből válogatni a piacokon. Keressük a termelői friss árukat, a kézműves termékeket, és bátran próbáljunk ki olyan alapanyagokat is, amiket eddig még nem mertünk – az árusoktól jó eséllyel pár konyhai trükköt is kapunk majd ahhoz, hogy ízletes fogást készíthessünk belőlük.

2. Ne főzzük túl a tésztát!

Ismerősen csenghet az „al dente” kifejezés, ami olaszul annyit tesz, fogkemény – ez a tésztafőzés egyik alapszabálya a mediterrán vidékeken, amit nekünk is érdemes megfogadnunk. A szétfőtt, túl puha tészta amellett, hogy nem túl élvezetes fogás, nem telít el annyira, ráadásul hamarabb felszívódik, így hiába ettünk meg egy egész tányérral belőle, hamarosan újra megéhezünk. Minél keményebb a tészta, annál alacsonyabb a glikémiás indexe, már csak ezért is érdemes fogkeményre főzni. Az adagolásra is figyeljünk – az olaszok, fejenként 120 gramm száraz tésztát számolnak egy étkezéshez, és ha lehet, valamilyen friss salátát is fogyasztanak a tésztafogás mellé, ez is segít megőrizni az alakjukat.

3. Készítsük frissen a szószokat!

Az olasz boltok polcain csak elvétve találunk előre csomagolt tésztaszószokat, ezeket ugyanis mindig frissen készítik el, így pontosan tudják, milyen összetevők kerülnek a fogásba. Érdemes nekünk is összedobni egy nagyobb adag paradicsomos vagy zöldfűszeres mártást, majd kisebb adagokban lefagyasztani, így akkor is lesz mihez nyúlnunk, ha épp időszűkében vagyunk – ráadásul a felesleges adalékanyagoktól, tartósítószerektől, extra sótól és cukortól is megkímélhetjük a szervezetünket.

4. Cseréljük le az olajat!

Ha Itália, akkor olívaolaj – a mediterrán konyha egyik alapköve a jó minőségű olívaolaj, amiből mindig kerül pár csepp a tésztaételek, levesek, húsok és sült zöldségek tetejére is. És bár a salátákat is szeretik olívaolajjal ízesíteni, jó pár olajmentes salátaöntet-variációt is elleshetünk déli barátainktól. Ilyen például a balzsamecetet, amiből intenzív ízének köszönhetően pár csepp is elég, hogy feldobjuk a friss salátákat, vagy a gremolata, az apróra vágott fokhagyma, friss petrezselyem és citromlé keveréke, ami szintén új szintre emeli az ízeket – ráadásul egyik sem tartalmaz annyi kalóriát, mint az olaj.

5. Adjuk meg a módját!

Egy olasz családnál szinte elképzelhetetlen, hogy a vacsorát a tévé előtt ülve fogyasszák el. Náluk minden étkezés már-már eseményszámba megy, a szépen megterített asztal körül összeül a család, és egymással jóízűen csevegve fogyasztják el a feltálalt ételt. Vegyünk példát róluk és adjuk meg mi is az étkezések módját – még ha egyedül ülünk is asztalhoz, terítsünk meg magunknak, az étkezés idejére tegyük félre a telefont és a számítógépet, és adjuk át magunkat az ízek élvezetének. Nemcsak jobban esik így minden falat, de nyugodt körülmények között hamarabb észrevesszük, ha már jóllaktunk, így elkerülhetjük a túlevést.

Forrás: HáziPatika.com