Rendhagyó módon emlékeztek a málenykij robot áldozataira Beregsomban

A kárpátaljai magyarság 1944-es elhurcolására emlékeztek november 21-én Beregsomban. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) helyi szervezetének elnökségi tagjai az eddigi évektől eltérően, szűk körben, csendes főhajtással és koszorúzással tisztelegtek a szovjet lágerekben elhunyt ártatlan áldozatok emléke előtt. A községből 81 embert hurcoltak el a Szovjetunió különböző lágereibe, közülük 24-en a lágerek névtelen sírjaiban nyugszanak.

A rendezvényt a helyi templom kertjében, az áldozatok tiszteletére felállított emlékmű előtt tartották. Barta Ferenc, a helyi alapszervezet elnöke kihangsúlyozta, hogy a pandémia idején is kötelességünk megemlékezni az 76 évvel ezelőtt történt tragikus eseményekről, mert rokonaink, családtagjaink emléke még ilyen nehéz körülmények között sem merülhet feledésbe.

Egy rövid történelmi visszatekintés után az áldozatok neveinek felolvasása következett. Majd Popovics Erika és Popovics Nikoletta szavalatait hallhatták a megemlékezők.

Ezután a résztvevők gyertyát gyújtottak, és elhelyezték koszorúikat a málenykij robot áldozatainak emlékműve előtt.

A rendezvény a Himnusz eléneklésével ért véget.

Nagy Nikoletta

Kárpátalja.ma