Maja, a méhecske 100 éves

Idén 100 éve, hogy Waldemar Bonsels tollából megszületett Maja, a méhecske. A könyvet 1912-ben adták ki, majd közvetlenül utána megjelent a mese képregény-, majd rajzfilmváltozata is.

Történet

A történet Maja születésével kezdődik, majd végigkíséri a méhecske gyermekkorát egészen a felnőtté válásig. Születésekor a kaptár éppen két csoportra szakad, folyamatos ellentétek nehezítik a mindennapokat.

Maja tanítójának intése ellenére megszökik a kaptárból, és már nem talál vissza. Így kezdődik el a kinti, új barátokkal és kérdésekkel tarkított élete. Barátokat szerez, és olyan kalandokon megy keresztül, amely segítik a személyiségfejlődésben.

Szereplők

A történet főszereplője természetesen maga Maja, a méhecske. A kaptárban tanítónénijével, Kasszandrával lakik együtt, majd a szökése után megismerkedik későbbi barátaival: Vilivel, a fiúméhhel, aki egyben a legjobb barátja is, Flippel, a szöcskével, Nagy Sándorral, a kisegérrel, Kurttal, a galacsinhajtó bogárral, Puckkal, a léggyel, Max-szal, a gilisztával, és még sorolhatnánk, mennyi erdei állat szegődik a társaságába.

Üzenet a gyerekeknek

A mese üzenete egyértelmű: szót kell fogadni a nagyobbaknak, hiszen Maja is milyen veszélybe került, mikor a tanítója ellenére elhagyta a kaptárt. Másik mondanivalója az, hogy a barátokkal össze kell fogni, segíteni kell egymásnak és hogy lényegesen nagyobb esély van a problémák megoldására, ha közösen kezdünk neki mindennek.

Tanulsága lehet a mesének az is, hogy mindannyian követhetünk el hibákat, azokat később jóvá tehetjük.

Politikai üzenet a felnőtteknek

A gyerekeknek szóló tanulságok mellett a mesének egyértelműen van politikai üzenete is, ami 100 éve, 1912-ben a fasizmus elterjedésére és annak eszméinek népszerűsítésével volt összefüggésben. Az egyik konkrét üzenet az, mikor Maja összetűzésbe kerül Filppel, a szöcskével, mivel az nem tudja megkülönböztetni a méheket és a darazsakat, Maja pedig rettenetesen sérelmezi, hogy a másiknak nem egyértelmű a két fajt közti különbség.

A mesekönyvben szerepel emellett egy olyan történet is, amikor egy lény idiótának nevezi Maját, aki erre megfenyegeti a fullánkjával, ezzel azt sugallva, hogy a tiszteletlenség ellen agresszióval kell fellépni. Talán furcsa manapság a mesének ezt az olvasatát komolyan venni, de a korabeli hangulatban ez nagyon erős hatású volt, különösen a korabeli Németországban.

Opera változatmaja2

A mese a népszerűségének köszönhetően operaváltozatban is létezik. 1963-ban Bruno Bjelinski horvát zeneszerző írta meg a művet, amelyet elő is adtak, első alkalommal Ausztriában.

A darab közkedveltségét az adta, hogy nem csak hogy gyerekoperának íródott, vagyis a közönség nagyrésze gyerek volt, de a szereplők maguk is gyerekek voltak, akik a színpadon Maja. és Vili csíkos jelmezébe bújtak.

Maja 100 éve

100 év nagy idő még egy mesefigurának is. Mára már régen eltűnt a korabeli német, néhol rasszistának minősíthető mondanivaló, és maradt egy kedves méhecske, aki nyitott volt az újdonságra, az új barátságokra, az elkövetett hibák elismerésére, egyszóval a fejlődésre.

A figura remek reklámhordozóvá vált, a jelmezkölcsönzők folyamatosan tele vannak méhecske jelmezzel, aminek az alapját a film szolgáltatta. A rajzfilmet manapság is sok európai országban vetítik és gyerekek milliói követik Maja, a méhecske hol vidám, hol szomorú, hol pedig kifejezetten tanulságos történeteit. Boldog 100. születésnapot, Maja!

 

forrás:bien.hu