Majonézes krumplisaláta

A majonézes krumplisaláta az egyik legkedveltebb majonézes saláta.  

Általában az ünnepi asztalon kap helyet, pedig egész évben készíthetjük. Kiválóan passzol sültek mellé, de önállóan is fogyaszthatjuk.

Egy alapreceptet készítettem el, ami még tovább variálható: tojással, kukoricával is készíthető.

Összesen 45 minutes
Étkezés Saláta
Konyha Világ
Adag 6

Alapanyagok
  

  • 1 kg krumpli
  • 5 dl tejföl
  • 3 db lilahagyma
  • 2 dl majonéz
  • 1 evőkanál mustár
  • 1 kávéskanál őrölt bors
  • 1 mokkáskanál cukor
  • 0,5 db citorm
  • ízlés szerint

Leírás
 

  • A krumplit megpucoljuk, majd apró kockára vágjuk. Ezután sós vízben forrástól számítva körülbelül 15-20 perc alatt készre főzzük. Az nagyon fontos, hogy a burgonya ne főjön túl.
  • Megvárjuk amíg kihűl.
  • Addig megpucoljuk, félbevágjuk és felvágjuk a lilahagymát.
  • A mártáshoz egy edényben a majonézt jól elkeverjük a tejföllel, a mustárral, a sóval, kevés cukorral, őrölt borssal és a citrom levével.
  • A krumplit egy tálba tesszük, rászórjuk a hagymát, majd ráöntjük a mártást, és alaposan átforgatjuk.
  • Érdemes pár órára behűteni, hogy az ízek jól összeérjenek.

Megjegyzések

Sült hússal vagy akár magában tálalhatjuk.
Jó étvágyat kívánunk!

Kárpátalja.ma

Nyitókép: Kárpátalja.ma