Uborkabotrány: már augusztusban kártérítést kaphatnak a magyar gazdák

Az EU illetékes bizottsága jóváhagyta a 210 millió eurós gyorssegélyt a zöldségtermelők kártérítéshez. A támogatás a júniusi piaci érték 50 százalékáig jár az eladatlan uborka, paradicsom, saláta, paprika, és cukkíni után. Fazekas Sándor agrárminiszter az MR1-Kossuth Rádió Krónika című műsorában elmondta: augusztus végéig a magyar zöldségtermesztők is megkaphatják a kártérítést.

A veszteségek fölmérése már megkezdődött, a kártalanítás részleteit szabályozó rendelet pedig napokon belül elkészül – hangzott el a csatorna műsorában.

A vidékfejlesztési miniszter üdvözölte, hogy az uniós tagállamok Magyarország mellé álltak a zöldségtermelők kártalanításának ügyében és jóváhagyták a 210 millió eurós gyorssegélyt. Fazekas Sándor a Krónikának azt mondta: az unió a 2007-2010 közötti átlagárat veszi figyelembe, ami jó a gazdáknak, mert ez magasabb a jelenlegi árszintnél. Ez azt jelenti, hogy a termelők túl tudják élni a válságot, még nyár folyamán – a miniszter információi szerint augusztus közepéig, végéig – lezajlanak a kifizetések is, ami sok esetben gyorsabb, mint mondjuk egy kereskedőtől, feldolgozótól 20-30-90 nap, mire megérkezik a termékek ellenértéke – hangsúlyozta a tárcavezető

Fazekas Sándor azt mondta: a veszteségek felmérése már megkezdődött, a kártalanítás részleteit szabályozó rendelet pedig napokon belül elkészül. A Zöldség és Gyümölcs Terméktanács elnöke szerint a magyar gazdák heti 10-12 ezer tonna zöldséget nem tudtak eladni a hasmenésjárvány miatt. Tízmilliárd nagyságrendű lehet az, ami kiesett a magyar termelésből, illetve csökkent áron értékesült, vagy ki kellett dobni, meg kellett semmisíteni – becsülte meg a kárt Mártonffy Béla, aki reméli, hogy a jóváhagyott összegből fedezni lehet a gazdák kárának felét.

hvg.hu