Kenyérlángos
Mennyiség Előkészítés
6 40perc
Mennyiség Előkészítés
6 40perc
Hozzávalók
Elkészítés
  1. A liszthez hozzáadjuk a sót, a cukrot és az élesztőt, majd átkavarjuk. A langyos vízzel lángostésztát készítünk. Nagyjából 6 dl víz szükséges hozzá. Fontos, hogy ne legyen túl lágy a tészta. Míg előkészítjük a feltétet, langyos helyen, konyhakendővel letakarva pihentetjük a tésztát.
  2. A hagymát megpucoljuk, vékony karikákra vágjuk. A paradicsomot megmossuk és nagyjából 1cm cikkekre szeleteljük. A sajtot lereszeljük, a szalonnát és a sonkát pedig felkockázzuk. A tejfölt ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Amint mindennel elkészültünk, elővesszük a tésztát és ha már dupla méretűre kelt, akkor enyhén átgyúrjuk, majd 1.5 cm vastagságúra kinyújtjuk. Előmelegített sütőben 10 percig sütjük 180 fokon. Aztán lekenjük tejföllel, rárakjuk a feltétet – hagyma, szalonna, sonka, paradicsom és a tetejére a sajt, aztán még 15 perc alatt készre sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy jól átsült-e a tészta. Jó étvágyat!
Megjegyzés

Kárpátalja.ma