A Vorszkla túl nagy falat volt a Hoverlának
A 2014-es év Premjer Ligájában mindeddig veretlen Hoverla a 23. fordulóban Poltavában lépett pályára.
A 2014-es év Premjer Ligájában mindeddig veretlen Hoverla a 23. fordulóban Poltavában lépett pályára.
Nagyüzem volt a Kárpátalja Kupában március 30-án, hiszen a sorozat nyolcaddöntőiből hetet ezen a napon rendeztek.
A hagyományokhoz hűen a Beregszászi Járási Labdarúgó Szövetség idén is megrendezte a Szuperkupa döntőjét, azaz az előző év járási bajnokának és kupagyőztesének összecsapását.
A Premjer Liga második tavaszi fordulójában a Hoverla a Kárpátit látta vendégül a nyugat-ukrajnai rangadó keretén belül.
A beregszászi Barátság stadionban szép számú, közel 3000 fős közönség előtt rendezték meg március 23-án a Téli Kupa döntőjét.
Az ukrajnai események miatt a szokásosnál is hosszabbra nyúló téli szünet után március 15-én a 21. fordulóval folytatódtak a küzdelmek a Premjer Ligában.
Az UEFA nyoni székhelyén a BL negyeddöntőinek sorsolását követően az Európa-liga negyeddöntőinek párosításait húzták ki.
Ma délben az UEFA nyoni főhadiszállásán kisorsolták a Bajnokok Ligája negyeddöntőinek párosításait.
A kölcsényi labdarúgópályán rendezték március 16-án a megyei Téli Kupa fináléját.
A mostoha időjárási körülmények ellenére az elődöntőkkel folytatódtak a küzdelmek a Téli Kupában.
End of content
End of content