Többen megsérültek az Odesszára mért újabb orosz légicsapásokban
Ismét gabonatárolókat vettek célba.
Ismét gabonatárolókat vettek célba.
A szankciókat először 2014-ben vezették be.
Az összeget a kritikusan fontos mezőgazdasági infrastruktúra bővítésére szánják.
Oroszország kijelentette, hogy kilép az élelmiszerexportot lehetővé tevő megállapodásból.
Az Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó utasszállító gépe 2014. július 17-én zuhant le Kelet-Ukrajnában.
Elmondása szerint repesztalálat érte az arcán, a karján és a lábán.
Maljar szerint már 210,5 négyzetkilométert szabadítottak fel összesen.
A napirenden többek között az ukrajnai területről Oroszországba szállított gyerekek hazatérése is szerepelt.
Vonattal összesen 141 menekültek.
Donyeck megyében az orosz erők támadása nyomán meghalt két civil az utóbbi 24 órában.
End of content
End of content