Bennett telefonon egyeztetett Putyinnal, Zelenszkijjel, Scholzzal és Macronnal
„Továbbra is próbálkozunk, még akkor is, ha nem nagy az esély” – nyilatkozta közvetítői erőfeszítéseiről.
„Továbbra is próbálkozunk, még akkor is, ha nem nagy az esély” – nyilatkozta közvetítői erőfeszítéseiről.
Oroszország nagy hatótávolságú fegyverrel használhatatlanná tette a vinnyicai katonai repülőteret.
Erről a TikTok vezetősége számolt be a Twitteren.
Magyarország minden segítséget megad az Ukrajnából hozzánk menekülőknek.
Vannak, akik a demokráciát akarják megvédeni a totális lerohanóval szemben.
A kazahsztáni Almatiban a szervezők szerint mintegy kétezren tiltakoztak a megszállás ellen.
A La Repubblica számításai szerint a kenyér és a tészta ára harminc százalékkal emelkedhet, ami a pizzériák, éttermek árait is növelni fogja.
Vasárnap a francia elnöki hivatal közölte ezt a két ország vezetőjének újabb telefonos egyeztetését követően.
Felhívta a figyelmet arra, hogy törvénysértést követnének el azok a britek, akik Ukrajnába mennének harcolni az orosz hadsereg ellen.
Az orosz elnök vasárnap francia, valamint török hivatali partnerével folytatott telefonbeszélgetést.
End of content
End of content