A spárgát mossuk meg, majd a fás végét tördeljük vagy vágjuk le, ez körülbelül 4-5 centiméter.
Ezután tegyük őket egy tálba, locsoljuk meg olívaolajjal, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Én egy cikk fokhagymát reszeltem rá, de ízlés szerint többet is lehet. Ezután alaposan keverjük össze.
A sóval vigyázzunk, hiszen a bacon is sós.
A baconszeleteket hosszában félbevágtam, majd a spárga köré tekertem.
A sütőt 200 fokra előmelegítettem. Sütőrácsra helyeztem a spárgákat, alá pedig egy tepsit tettem. Amennyiben nincs sütőrácsunk, sütőpapíros tepsiben is megsüthető.
10 percig süssük, majd egy csipesz segítségével fordítsuk meg a spárgákat, és további 10-15 percig süssük még.
Köretként, vendégváró falatkaként vagy akár nasiként is fogyasztható.