A csirkemelleket alaposan megmossuk, félbe vágjuk, majd vékonyra klopfoljuk és besózzuk. Amíg a bundát elkészítjük, hagyjuk állni.
A bundához egy tálkába beleütjük a tojásokat, ízlés szerint sóval és borssal ízesítjük, majd hozzáadjuk a lisztet és a zsemlemorzsát, valamint a tejfölt. Ezután belereszelhetjük a fokhagymagerezdeket, de ez el is hagyható, enélkül is finom bundát kapunk.
Folyamatos kevergetés mellett csomómentesre keverjük, hogy sűrű masszát kapjunk.
A csirkemellszeletek mindkét oldalát megkenjük mustárral egy ecset segítségével.
Ezután egy tányérba lisztet öntünk, majd a mustárral megkent csirkemelleket beleforgatjuk a lisztbe, majd a masszába, és forró olajon mindkét oldalát megsütjük.
Figyeljünk arra, hogy inkább közepes lángon süssük, nehogy a bunda megégjen, a közepe pedig nyers maradjon.
Papírtörlőn hagyjuk a felesleges olajat lecsöpögni.