A lisztet elmorzsoljuk a zsírral és egy csipet sóval.
Ezalatt egy csésze langyos tejben felfuttatjuk a 2 dkg élesztőt.
A tejben 6 kockacukrot is elmorzsolunk.
Amikor az élesztő is megkelt, az elmorzsolt lisztbe két tojás sárgáját teszünk, majd hozzáadjuk a tejben futtatott élesztőt.
Ezt jól összegyúrjuk, és négy cipóba szakítva 1 órán át pihentetjük.
Amíg a tészta pihen, elkészítjük a tölteléket.
A mákot ledaráljuk és vaníliacukorral ízesítve egy kevés forró tejjel leforrázzuk.
A dióval ugyanezt tesszük.
A túrót pedig cukorral ízesítjük és egy kevés búzadarát teszünk hozzá, hogy felszívja a túró levét.
Egy óra múlva a tésztánk kicsit megkelt. Ekkor nyújtódeszkán a cipókat egyesével kinyújtjuk.
A tésztát kicsit hosszúra nyújtjuk a tepsi méretének megfelelően, körülbelül fél cm vastagságúra.
Hosszába a közepébe belerakjuk a tölteléket.
Ezután pedig derelyemetszővel a két szélét egy centiméteres csíkokra vágjuk fél srégen lefelé (mintha a karácsonyfa ágait formáznánk meg, csak itt lefelé állnak az ágak).
Amint ezzel is készen vagyunk, a csíkokat egymás után a töltelékre helyezzük, felváltva szedve egyszer a jobb, aztán a bal oldalról.
A töltelék tetején mintegy fonott hajra emlékeztető tésztát kapunk.
Ezt belehelyezzük a tepsibe.
A fentiek alapján elkészítjük mind a négy rudat, majd felvert tojássárgájával megkenjük a tetejét, hogy szép piros legyen.
Sütés után felvágva, porcukorral megszórva tálaljuk.