A savanyú káposztát hideg vízben megmossuk. Szintén hideg vízben odatesszük főni, és forrástól számítva 20-25 percig főzzük, majd leszűrjük. (A főzési idő a káposzta állagától is függ: a puhább, lágyabb káposztát rövidebb ideig főzzük!) Főzéskor figyeljünk arra, hogy a káposzta puha legyen, de mégse lágyuljon el túlságosan.
A rizst kétszer átmossuk, és sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük.
A hagymát apró kockákra vágjuk, és kevés zsírban puhára pároljuk.
Hozzáadjuk a szintén apró kockára vágott szalonnát és füstölt sonkát.
Sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, és körülbelül fél óráig sütjük.
Közben felönthetjük egy kevés (1-2 dl) paradicsomlével.
A végén hozzáadjuk a tejföl egy részét, így egy öntetet kapunk.
Amikor ezzel is összesült, levesszük a tűzről.
Mindezt egy kizsírozott tűzálló tálba rétegezzük: egy réteg rizs, egy réteg káposzta, és ezt leöntjük az összesütött öntet egy részével, majd 2-3 evőkanál tejfölt teszünk rá.
Ezt még egyszer vagy kétszer megismételjük (attól függően, mennyi rizsünk, káposztánk és öntetünk van).
Előmelegített sütőben addig sütjük, míg a teteje aranybarna nem lesz.