Kevés olívaolajon pár percig pirítjuk a bulgurt, majd 1,5-szeres mennyiségű vízzel felöntjük. Sóval, borssal és ízlés szerinti fűszerekkel ízesítjük. Fedő alatt, néhányszor megkeverve, kb. 20 perc alatt készre főzzük. Amikor kész, hozzáadunk 1 kocka vajat, alaposan elkeverjük, majd pihentetjük.
Csirke előkészítése:
A csirkemellet felvágjuk, a hagymákat megtisztítjuk és felkockázzuk, a fokhagymát lereszeljük vagy apróra zúzzuk.
Ragu készítése:
Olaj és vaj keverékén üvegesre pároljuk a hagymát, majd hozzáadjuk a fokhagymát. Rövid keverés után beleöntjük a csirkét, és csak addig pirítjuk, míg a hús kifehéredik, nem barnítjuk.
Felöntjük az alaplével vagy vízzel, hozzáadjuk a mustárt. Fedő alatt kis lángon kb. 15 percig főzzük.
Ezután sózzuk, borsozzuk, majd fűszerezzük majoránnával, bazsalikommal, oregánóval és egy csipet szerecsendióval. Lehúzzuk a lángról, belekeverjük a tejszínt, és további 5 percig kis lángon melegítjük. Ha túl sűrűnek találjuk, adhatunk hozzá egy kevés vizet. Másnapra a ragu tovább sűrűsödik, így érdemes figyelni az állagát.