Nyelvtörvény először, másodszor…
… és valószínűleg lesz harmadszor is, de mindenképp meg kell várni az új nyelvtörvény végleges szövegének kihirdetését, hogy egyértelműen állást lehessen foglalni az ügyben.
Pillanatnyilag még nem tartunk a harmadik lépésnél, az elnöki aláírásnál, bár már arról szólnak a hírek, hogy bizottság dolgozik a szöveg értékelésén. Janukovics közelében vannak nacionalista értelmiségiek, akik ellenzik a nyelvtörvényt, és nyilván az utolsó pillanatig küzdenek majd ellene vagy legalább a szöveg felhígításáért.
A jelenlegi kormányzó többség sok politikusa is ugyanígy áll hozzá. Litvin házelnök bejelentette lemondását, illetve azt, hogy semmilyen körülmények között nem írja alá a házszabály lábbal tiprásával keresztülerőszakolt törvényt.
A parlament nem fogadta el elnöke lemondását, az azonban továbbra sem írta alá a törvényt. A felek nyílván alkudoznak a háttérben, miközben a honatyák szétszéledtek az üdülők és szanatóriumok irányába.
A törvény közvetlen jövőjét illetően mégis az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy azt keresztülerőltetik. Idáig is buldózer stílusban kellett nyomulniuk, miért állítaná meg őket egy pár okvetetlenkedő szövetséges, aki félti az eredményét a kiszemelt ukrán nyelvű választókörzetében.
A régiósoknak a nyelvi téma hangoztatása szavazatokat hoz, a nacionalista ellenzéknek az ukrán nyelv védelme biztosít kiváló kampánytémát, mondhatni, mindenki jól jár. Csak azért nincs összekacsintás, mert a nacionalista ellenzék szánalmas képet mutat, amint a nagy szájtépésen kívül semmit sem tud szembehelyezni a buldózerrel, sőt hagyja magát primitív trükkökkel átverni, mint egy hülyegyerek. Számottevő tömegek pedig nem mennek utcára a nyelv védelmében. Ha a régiósok saját rámenősségüket, elszántságukat akarták demonstrálni, jelenlegi ellenzékük tehetetlenségét közszemlére téve, akkor győztek. Hacsak meg nem hátrálnak az utolsó pillanatban.
Mi közünk mindehhez nekünk, magyaroknak? Ha lenne magyar képviselő a Rádában, valószínűleg igennel szavazna. Vagyis, ha régiós magyar lenne, igennel, ha jecás (balogás), akkor nemmel. Ha függetlenként kerülhetett volna be valaki, akkor számítana, mit gondolnak a jövendőbeli magyar szavazók. Ha lenne magyar körzet. De nincs, és ez a régiósok műve. Ciános aranybányát nyitó, magyar körzetet eltüntető régiósok próbálják majd az egyelőre el sem fogadott nyelvtörvénnyel etetni a magyar választókat.
A jecások már annyit sem néznek ki a magyarokból, hogy azok némi anyagi jellegű stimulálás ellenére is leszavaznak a magyar nyelv hivatalossá tétele ellen fellépő balogisták ellen.
A magyar nyelv hivatalossá tétele vajon nem minden taktikai szempontot felülíró érdek? De igen. Hazafias magyar politikus Kárpátalján elő kell, hogy segítse a magyar nyelv használatát, különösen a hivatalos szférában, ahol a legrosszabb a helyzet.
Olyannyira, hogy a beregszászi járási adminisztrációban egyetlen kinevezett magyar vezető sincs. Pedig ott – egyedül – a jelenlegi jogszabályok szerint is hivatalos nyelv kellene, hogy legyen a magyar. A régiósok arra sem képesek, hogy saját magyarjaik közül nevezzenek ki adminisztrációfőnököt vagy -helyettest. Mi alapja van annak a reménynek, hogy az új nyelvtörvény elfogadása után mindez megváltozik?
A semminél is kevesebb, hiszen ez az egész történet a választási kampány idején zajlik, ami olyan, mint az április 1-jei dátum a különlegesen érdekes híreket közlő lap fejlécén. Az, hogy az új törvény kihirdetése után a megyei adminisztráció, ügyészség, rendőrség stb. állásokat hirdetnek magyarul tudó jelentkezők számára, a tudománytalan fantasztikum műfajába tartozik.
Akkor nincs esélye annak, hogy hivatalos nyelv a magyar ott, ahol a kárpátaljai magyarok élnek? De van. Csak oly módon, hogy közösségünk összetartóbbá, erősebbé válik, és kiharcolja magának. Abban bízni naivitás, hogy a választási kampányban összecsapó kijevi, donyecki stb. klánok küzdelmének mellékkövetkezményeként jön el a Kánaán.
Erőt mutatni a parlamenti választások magyarok lakta körzeteiben kell. Jó eredményt elérni magyarellenes ügyeskedőkkel szemben jóval nehezebb, mint megváltást remélni azoktól, akik idáig csak a bajt hozták ránk. Inkább erőért kell fohászkodnunk a küzdelemhez, mint azért, hogy a kampány idejére báránybőrbe bújt farkasok tényleg a gyepet rágják hátralévő életükben.
Kovács Miklós
Kárpátalja