Színfalak mögött: Jakab Tamás színészhallgató
Gyakorlata során a Nemzeti Színház és a beregszászi színház előadásaiban vesz részt.
Gyakorlata során a Nemzeti Színház és a beregszászi színház előadásaiban vesz részt.
Sorozatunk ezen részében megtudhatjuk, milyen is egy színész gyermekének lenni.
Rendkívüli alázattal végzi munkáját, s életét mindig az aktuális helyzetnek megfelelően alakítja.
A színház július és augusztus folyamán várja az érdeklődők jelentkezését.
Szilvási Szilárd 2017 óta a beregszászi színház segédszínésze.
Színházi sorozatunk következő arca.
Színházi sorozatunk folytatódik.
Varga József egy rendkívül humoros, határozott és jókedvű személyiség.
Ezúttal Gál Natáliát ismerhetjük meg közelebbről.
Sőtér István – színész aki egy komédia előadása alkalmával mosolyt csal akár az egész közönség arcára.
End of content
End of content