Jakab Tamás

Színfalak mögött: Jakab Tamás színészhallgató

Jakab Tamás – Badalóban született, nőtt fel, és kezdte el az általános iskolát, melyet később Beregszászban folytatott. 2018-ban a beregszászi színház segédszínésze lett, később Budapestre felvételizett, jelenleg a MATE Kaposvári Campusának hallgatója. Gyakorlata során a Nemzeti Színház és a beregszászi színház előadásaiban vesz részt.

– Hogyan és mikor kezdett érdekelni a színház világa?  

– Gyerekként, egészen kiskamasz koromig, nem igazán tartoztam a népszerű srácok közé. Például nem engem választottak ki először fociban, ez abból adódott, hogy nem igazán szerettem fölöslegesen feltűnősködni. Ez mind a mai napig így van. 14-15 évesen erősen beindult a világ felé való kíváncsiságom. Elkezdtek az iskolából szavalóversenyekre küldeni, s ilyenkor sem a magamutogatás esett jól, hanem az érzés, amit ahhoz tudnék hasonlítani, mint mikor szerelmesek vagyunk.

– Mikor csatlakoztál a színházhoz, mint segédszínész?

– Ez öt évvel ezelőtt történt, épp kerestem valami kihívást az életben és megtaláltam egy hirdetést, véletlenül szembe jött velem, hogy a színház segédszínészt keres, jelentkeztem és sikerült is.

– Mi volt az első előadás, amiben szerepet kaptál?

– Az első, amelyikben egy szerepet vettem át, az Zelei Miklós Hubertusz című darabja volt.

– Milyen volt belekerülni az előadásba, s a színészekkel színpadra lépni?

– Azonnali mélyvíz, eleinte azt sem tudtam mi történik. Mindenki rengeteget segített, ezen kívül pedig jó érzéssel töltött el, hogy azon a színpadon állhatok, ahol oly sok meghatározó és gyönyörű pillanat történt. Rengeteget készültem rá, sokat olvastam erről az időszakról, és nagyon-nagyon sokszor történt meg velem, hogy a taps előtt törölgetnem kellett a könnyeimet. Ezután az előadás után következett a Chioggiai csetepaté és a Tizenkét hónap.

– Beszélj kicsit a felvételi időszakról, illetve az élményeidről ezzel kapcsolatban.

– Én először Zsótér Sándorhoz (Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színművész, dramaturg, rendező) a Színház- és Filmművészeti Egyetemre felvételiztem. Úgy mentem, hogy fogalmam se volt arról, hogy mit jelent egy színész felvételi. A legközhelyesebb repertoárlistát vittem. S bár jól éreztem magam, nem sikerült a felvételi. Ezek után szerencsét próbáltam a Keleti István Művészeti Iskolában, ahol sok csodálatos tanárt ismerhettem meg. Itt nagyon-nagyon sok tapasztalatot kaptam a színészet működéséről, ami hatalmas segítséget jelentett a felvételihez. Jelenleg a MATE Kaposvári Campusának hallgatója vagyok.

Fotó: Tóth Helga

– Hogy érzed, milyen értékeket adott az életedben eddig a színház?

Erős hitet adott, én a színházat szent helynek tartom, s ha elmegyek darabot nézni, akkor az nekem mindig ünnep. Két fél, a nézők és a színészek, megfogjuk egymás kezét, érezzük egymást, és közösen összekapaszkodva megyünk előre. Ma a világ arra kényszerít, hogy fejben próbáljak meg mindent megérteni, ezzel szemben a színház a szívet célozza meg. Egy ember életében rengeteg meghatározó pillanat van. S akkor, mikor történik valami nagyon jó dolog, például nyer a kedvenc focicsapatunk, vagy ránk mosolyog egy lány, aki tetszik, akkor belekerülünk egy önkívületi állapotba, de mivel már nagyon felgyorsult a világ, ezért ezek a pillanatok csak rövid ideig tartanak, de a színház megadja azt, hogyha nem is folyamatosan, de mindig újra és újra át tudd élni ezeket a szép élményeket. Úgy gondolom, ezt adja a színház.

– Mivel foglalkozol szívesen szabadidődben?

Sokat vagyok szerelmes… Sokszor találkozhatsz velem rakparton, könyvvel a kezemben, vagy egy forgalmasabb helyen, ahol leülök és nézem az embereket. Nagyon érdekes elmélkedni róluk. Nemrég otthon rátaláltam gyönyörűen megformált, közel százéves képeslapokra, levelekre, és gondoltam, mivel elég csúnya a kézírásom, ezt a mintát követve „újratanulok” írni.

Jakab Tamás

– Mi motivál a mindennapokban?

Nekem a gyermekkorom nem volt olyan önfeledt, ez főleg az általános iskolai bántások miatt volt. Már egész fiatalon átmentem érzelmileg jó nehéz dolgokon, s nem szívesen gondolok vissza erre az időszakra. Egyszer megkérdezték tőlem, hogy ha változtatnék valamit az életem, akkor mi lenne az?! Akkor még erős elképzeléseim voltak, ma már azt mondom, semmin. Fontos, hogy ezeket átéltem, s ma, ha körülnézek, főleg az interneten, akkor nagyon sok csúnya dolgok látok: mint a versengés, a kirekesztés és a gyűlölet. Mindent átjár a politika, mintha más nem is létezne. Nekem ezek a nehéz pillanatok segítenek abban, hogy észre tudjam venni, hogy az életnek nem erről kell szólnia. Mások a fontosak…

Orosz Veronika

Kárpátalja.ma