Panasszal fordultak a kormányzóhoz a kaszonyi fürdővel szomszédos földek tulajdonosai

A kaszonyi termálfürdő körüli nézeteltérés oka a szomszédos földterületekkel kapcsolatos törvénytelenségek – állítják a földterületek tulajdonosai. A sértettek panaszlevelükkel Hennagyij Moszkalhoz, Kárpátalja kormányzójához fordultak – olvasható a Novini Zakarpattya március 13-i írásában.

A szomszédos földek tulajdonosai arra kérik a kormányzót, hogy vizsgáltassa ki az Ivancso „védnöksége” alatt a szóban forgó területeken zajló törvénytelenségeket.

A szomszédos földterületek gazdái arra panaszkodnak, hogy nem jutnak hozzá különböző engedélyekhez, például nem kapnak engedélyt a részletes terveik kidolgozására. A termálfürdő tulajdonosai kategorikusan tiltakoznak ugyanis az ellen, hogy szomszédjaik szintén turizmussal foglalkozzanak, olvasható a levélben.

A telkekhez vezető utat Olekszij Ivancso sorompóval záratta le, az utat tilos bárki másnak használnia, mondván, az út az ő tulajdona. A szomszédos földek gazdái a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal vezetőjét és Tóth Sándor kaszonyi polgármestert is hibáztatják a kialakult helyzet miatt.

A Kárpátalja.ma érdeklődésére Tóth Sándor kifejtette – nem érkezett hozzá hivatalos panasz a földkérdéssel kapcsolatban. A polgármester tudomása szerint a lakosok hivatalosan nem tettek lépéseket az esetleges építkezési tervek kidolgozására sem.

Kárpátalja.ma