Isten, áldd meg a magyart Beregszászban is!

A beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége január 22-én a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett ünnepséget, valamint kiállítást a Pásztor Ferenc Házban. Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz megírását, így a rendezvény elején nem maradhatott el a költemény elszavalása, valamint közös éneklése. Az egybegyűlteket Molnár János beregszászi esperes-plébános köszöntötte. Beszédében felhívta a figyelmet arra, hogy a magyar himnusz nem véletlenül kezdődik Isten megszólításával, ami valószínűleg világszerte páratlan jelenség. A magyarok történelme szorosan összefügg a hittel, az imával: minden időben fontosnak tartották, hogy örömben-bánatban Teremtőjükhöz forduljanak, Őt szólítsák meg mindenekelőtt. Gara Katalin, a Beregszászi Magyar Konzulátus konzulja is szólt a jelenlévőkhöz. Köszöntőjében Kölcsey Ferenc Kárpátaljához való kötődéséről, illetve a Magyar Kultúra Napja méltatásának fontosságáról beszélt. Ezt követően Krajnik Irén és Turjanica Terézia zenetanárok által felkészített fiatal tehetséges gyerekek előadása következett. Fellépett Szabó Anna (ének), Szabó Balázs (ének, klarinét), Bence Barbara (ének) és Bárdos Márk (klarinét). A Pógár Tamás előadásában elhangzott Reményik-költemény, a Halotti beszéd a hulló leveleknek, könnyeket csalt sokak szemébe, és mélyen a szívekbe véste a következő szavakat: „…És árvaság csak egy van, feleim: Az erdőn kívül lenni. Otthontalannak, hazátlannak lenni… …S amíg itthon vagyunk: Bizony bíbor és bronz és arany És örökkévaló szent szépség vagyunk.” A verses-zenés irodalmi műsor után Bárdos István, a beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetségének képviselője felolvasta Gogola Zoltán festőművész életrajzát, majd Kurmay Sándor, az egyházközség titkára pohárköszöntővel nyitotta meg a művész alkotásaiból nyílt kiállítást. Gogola Zoltán 1982. január 16-án született Beregszászban, festőcsaládban. Az Ivano-Frankovszki Nemzeti Egyetem munkácsi fiókintézetében szerzett diplomát képzőművész-tanár szakon. Jelenleg a Bethlen Gábor Beregszászi Magyar Gimnázium és a Nagyberegi Középiskola rajztanáraként dolgozik. 2003-tól a Bereg Alkotóegyesület tagjaként több csoportos kiállításon vett részt Kárpátalján és a határokon túl. Munkáit bemutatták többek közt Beregszászban, Nagyberegen, Mezőváriban, Munkácson, Ungváron, Nyíregyházán, Nagykállóban, Kisvárdán, Fehérgyarmaton, Vásárosnaményban, Záhonyban, Tőkésterebesen, Csarodán, Nagyhalásziban, Újfehértón. Alapító tagja a 2011-ben alakult ArtTisza Képző- és Iparművészeti Egyesületnek. 2012-ben a brüsszeli Balassi Intézet, a Magyar Nemzeti Kisebbségek Európai Érdekképviseletéért Alapítvány és Magyarország Beregszászi Konzulátusa által közösen szervezett tárlaton Brüsszelben is bemutatkozhatott festményeivel. Művészi tárháza gazdag: fest tájképet, csendéletet, élet- és városképet. Gogola Zoltán tájképein Kárpátalja csodálatos vidékének változatosságában gyönyörködhetünk, városképein érződik Beregszász iránti hűséges szeretete. Alkotásaira az életre kelt színek jellemzőek. A megnyílt kiállítás különlegessége, hogy Gogola Ferenc, Zoltán dédapjának egyik festménye is megtekinthető, akinek vallásos témájú alkotásai nélkül nem beszélhetnénk e régió templomi művészetéről. Gogola Ferenc 1897. január 21-én született Budapesten. Így az ünnep méltó alkalmat biztosított arra, hogy, születésének 120. évfordulójára is emlékezhessenek a jelenlévők.

Bundáné Fehér Rita

Kárpátalja.Ma