Legyünk az élethez hűek! – Holokauszt-emléknap a főiskolán

Idén hetven éve, hogy az 1944 tavaszától kezdődő deportálások keretében Kárpátaljáról hivatalosan 85 ezer, de egyes szakirodalmi adatok szerint közel 100 ezer zsidó nemzetiségű lakost hurcoltak koncentrációs táborokba, melynek következtében a kárpátaljai zsidóság száma a korábbi részarányaihoz képest jelentősen visszaesett, szinte eltűnt.

A haláltáborokat túléltek nagy része nem jött vissza Kárpátaljára, a szovjet hatalomváltás körülményei nem kedveztek a hazatérésnek.

A Holokauszt Emlékévhez kapcsolódva a napokban Kárpátalján több helyszínen szerveznek emléknapot. A kárpátaljai zsidóság 1944. évi tragédiájának, illetve a régió egykori történelmében betöltött jelentőségüknek ismertetésére rendhagyó történelemóra keretében szerveztek Holokauszt-emléknapot április 16-án a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán.

A rendezvény elején Tóth István, Magyarország Beregszászi Konzulátusának főkonzulja szólalt fel, aki a holokauszt és a deportálások szomorú eseményeiről beszélt. A népirtásról, mely során a zsidó lakosságot nemre és korra való tekintet nélkül teljesen ki akarták irtani. Kárpátalján – főként Ungváron – élt a történelmi Magyarország legnagyobb zsidó közössége. A megye területén élő zsidóságot nyolc település gettóiba gyűjtötték össze. A több ezer elhurcolt közül nagyon kevesen maradtak életben és tértek vissza szülőhelyükre. Így ma Kárpátalján mintegy 70-80 főt számláló magyar ajkú zsidó él, akik közül a beregszásziaknak egyetlen imahelyük maradt, a Zrínyi utcai zsinagóga. Ennek jelenlegi felújításában nagy segítséget nyújt az anyaország, támogatva ezzel is a határon túli magyar zsidó közösségeket.

Orosz Ildikó, a II. RF KMF elnök asszonya Radnóti Miklós soraival kezdte megemlékezését: „Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent, nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt kis ország...”. A neves, zsidó származású magyar költő egy halálmenet során halt meg. „A holokauszt nem volt más, mint egy kegyetlen kísérlet arra, hogyan lehet egy kisebbséget teljesen megsemmisíteni” – hangzottak az elnök asszony szavai. „S kisebbségről lévén szó, az idézett pár sor tükrözi a kárpátaljai magyarság és a zsidóság közös lelki világát. Szolgáljon hát ez a nap emlékeztetőül mindannyiunk számára! Mert sajnos néha a kárpátaljai magyarsággal szemben is hasonló megnyilvánulásokat és gondolatokat észlelhetünk a többségi nemzet képviselői felől. Ezért egy oktatási intézménynek, s így a főiskolának is óriási szerepe van abban, hogy felhívja a figyelmet az emberséget fenyegető veszélyekre. Tanulnunk kell a múlt fájdalmas nehéz perceiből, s meg kell próbálnunk az előttünk álló éveket úgy építeni, hogy ilyen borzalmak még egyszer ne ismétlődjenek meg.” Orosz Ildikó beszédének végén a jelenlévők egy perces néma csenddel és főhajtással emlékeztek a holokauszt áldozataira.

Az Emberségről példát… címet viselő kiállítás bemutatásával Togyeriska Erika, a Debreceni Egyetem doktoranduszhallgatója folytatta a rendhagyó történelemórát. A poszter kiállítás Raoul Wallenbergről és azokról az emberekről készült, akik részt vettek a zsidók mentésében. „A kiállítás arra hívja fel a figyelmet – mondta Togyeriska Erika –, hogy legyünk az élethez hűek, ne tűrjük a megalkuvást, és ne féljünk szembeszállni az antiszemitizmussal és a gyűlöletkeltéssel. A holokauszt idején is voltak emberek, akik szembeszálltak a pusztító gépezettel, és saját életük, biztonságuk kockáztatásával is mentették az üldözötteket. Áldozatos tevékenységüknek köszönhetően több ezer zsidó menekült meg a biztos haláltól.” A poszter kiállítás 40 tablón mutatja be az embermentők életének és tevékenységének legfontosabb mozzanatait. A szervezők ez úton is köszönetüket fejezik ki a MAZSIKE (Magyar Zsidó Kulturális Egyesület), valamint Magyarország Ungvári Főkonzulátusa felé, akiknek támogatása révén ez a kiállítás megtekinthető a főiskolán.

Ezt követően Togyeriska Erika a Zsidótörvények hatása a kárpátaljai zsidóságra és a holokauszt címmel tartott előadást a kárpátaljai zsidóság életéről. Itt többek között számadatokban is nyilvánvalóvá vált a népirtás szomorú végkifejlete. A több ezer főt számláló közösségből szinte alig maradt néhány tucat képviselő.

Az előadás után a Kitagadottak című dokumentumfilmet nézhették meg a jelenlévők. A film Nagyszőllősre kalauzolja a nézőket, ahol magyarok, ruszinok, ukránok, svábok, szlávok és zsidók békésen megfértek egymás mellett évszázadokon keresztül, amíg a történelem és sors borzalmai közbe nem szóltak. Azt a múltat vetíti a film elénk, melyen túl kellene lépni, de ez a lépés lehetetlen. A történet emléket állít a történelem borzalmainak, amelyek magyarok százezreinek életét változtatták meg egyik napról a másikra. Árvákká, özvegyekké, otthontalanná és hazátlanná váltak. Kitagadottá. A film Susan M. Papp Megtagadva című dokumentumregénye alapján készült.

A vetítés végén Csatáry György, a főiskola Történelem és Társadalomtudományi Tanszékének vezetője néhány gondolatot fűzött a még a film hatása alatt lévő közönséghez, kiemelve azt a tényt, hogy mindannyian különbözőek vagyunk, más nemzethez tartozunk, de egymás mellett élve tisztelnünk kell egymást és egymás kultúráját. Csak így teremthetünk egy élhetőbb világot.