10 éves az Ungvári Nemzeti Egyetem magyar kara

Ünnepélyes keretek között méltatták az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetének (UNE UMOTI) tízéves fennállását október 26-án az ungvári ILKO Galériában.

Az jubileumi esemény résztvevőit Spenik Sándor, az UNE UMOTI igazgatója, valamint Volodimir Szmolanka, az UNE rektora köszöntötte. Lizanec Péter, a magyar kar első dékánja, az UNE UMOTI tiszteletbeli elnöke a kezdeteket, az intézet alapításának körülményeit elevenítette fel.

Köszöntő beszédet mondott Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. A politikus az összefogás, valamint a közös célok kitűzésének fontosságát hangsúlyozta.

A mai ünnepségnek van egy nagyon fontos üzenete: milyen lesz a holnap itt, Kárpátalján, hogyan alakul a magyar közösség sorsa. S ez nemcsak a kárpátaljai magyarság, hanem az egész nemzet ügye. Ma önöknek olyan erőpróbákkal kell szembenézniük, amelyek során közösen mutathatjuk meg, mire vagyunk képesek együtt.

Orosz Ildikó elnök asszony három nappal ezelőtt, az 1956-os forradalom évfordulóján tartott budapesti megemlékezésen a következőket mondta: „Mi, kárpátaljai magyarok nem akarunk többet, mint amire minden ember vágyik, hogy a családunk számára építhessünk egy többé-kevésbé kiszámítható jövőt olyan közegben, ahol biztonságban érezhetjük magunkat.” Ebben a gondolatban két nagyon fontos kulcsszó foglaltatik benne, ez pedig a kiszámíthatóság és a biztonság. Mindkettő valami állandót, biztosat jelöl. Valamit, ami nemcsak ma, hanem holnap is kiszámítható. Igazodási pontot, biztos alapot, szilárd támaszt.

Nem véletlen, hogy Orosz Ildikó rektorasszonyt idéztem a mai napon itt, Ungváron. Meggyőződésem, hogy a jövő – a kárpátaljai felsőoktatásban is – az egyeztetés, az együttműködés, az összefogás lehet, a párhuzamosságok megszüntetése, a szakmai együttműködés a közös célok megteremtéséért, a közös célok eléréséért.

Ma, amikor itt, Kárpátalján lábbal tiporják a magyar közösség jogait, amikor veszély fenyegeti a magyar iskolák megmaradását, akkor azt gondolom, hogy nemcsak a magyarságot érik jogtalan megkülönböztetések, hanem a többi nemzetiséget és a többségi társadalmat is. Amikor a listázásokkal, a határátlépéskor tapasztalható zaklatásokkal a megfélemlítés, a kommunizmus legsötétebb képei elevenednek meg újra, amikor ellenségnek kiáltják ki a magyar közösség őrállóit, akkor csak egymásra számíthatunk – fogalmazott a szónok.

Az államtitkár kifejtette, hogy a magyar kormány válasza ezekre a támadásokra nem a meghátrálás, éppen ellenkezőleg: az előrelépés, az építkezés. Az óvodaprogram, a külhoni családok támogatása, a gazdaságfejlesztési program, a szociális támogatási keretösszeg növelése is mutatja, hogy vannak még közös célok, melyek mentén előre lehet lépni. Az egyik legfontosabb ilyen cél a kárpátaljai magyar oktatási intézményrendszer megerősítése.

Köszöntötte az ünneplőket Barta József, a Kárpátaljai Megyei Tanács helyettes vezetője, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnöke; Bacskai József, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára; Juhász Hajnalka, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának alelnöke; Kocsis Károly, a Magyar Tudományos Akadémia Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának elnöke; Bartha Elek, a Debreceni Egyetem rektorhelyettese; Viktor Mikulin, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal elnökhelyettese.

A rendezvény során elismerő okleveleket adtak át az intézet munkatársainak, valamint a magyar kar létrehozásában és fejlesztésében közreműködő közéleti személyiségeknek.

Zubánics László, az UNE UMOTI igazgatóhelyettese zárszavában visszatekintett az intézet történetére, majd kifejezte abbéli reményét, hogy a magyar kar fejlődése töretlen marad, s továbbra is meghatározó szerepe lesz a kárpátaljai magyar felsőoktatásban.

Az ünnepi eseményen közreműködött a BorzsaVári népi zenekar és a Kárpátaljai Megyei Filharmónia kamaraegyüttese.

Kárpátalja.ma