Csodasarkot nyertek a Gyulai Általános Iskola tanulói

A külhoni magyar kisiskolások évét (2013) követően idén a Nemzetpolitikai Államtitkárság meghirdette a külhoni magyar felsősök évét. A program célja a külhoni magyar anyanyelvű oktatás erősítése, vonzóvá tétele a szülők és gyermekeik számára.

A nagyszámú érdeklődőre való tekintettel a programba ismét bevonták az óvodásokat és kisiskolásokat. Újra meghirdették játékukat, melyre az 5-10 éves gyerekek jelentkezését várták.

A Miénk a város c. játék október 31-én indult, melyen számos kárpátaljai intézmény óvodásai és kisiskolásai vettek részt. A játék november 28-án éjfélkor zárult le.

64287_01A jelentkezőknek különböző feladatokat kellett megoldaniuk a rendelkezésükre álló négy hét alatt. Néhány alkalommal közzétették az aktuális toplistát, azaz a legügyesebb feladatmegoldók névsorát, ezzel is fokozva az izgalmakat.

A program keretén belül összesen 50 nyereményt osztanak szét a külhoni magyar óvodák és iskolák nyertesei, illetve osztályaik, csoportjaik között. Kárpátaljáról 12 tanintézmény ovisai és tanulói kerültek be a legjobban teljesítők közé. A versenyzők egy-egy százezer forint értékű, fejlesztő játékokat, csocsóasztalt, gyermekkönyveket és CD-ket tartalmazó Csodasarkot nyerhettek iskolájuk, óvodájuk számára.

Kárpátalján két óvoda és tíz iskola lett gazdagabb egy-egy Csodasarokkal, melyeket a szervezők karácsonyig juttatnak el az intézményekbe.

A legjobban teljesítő diákok között voltak a Gyulai Általános Iskola kisiskolásai is: Hevesi Kincső (1. osztály), Fogarasi Fruzsina és Hevesi Tamás (4. osztály). A gyerekek, mint elmondták, főként a rajzolási és a gyurmázási feladatokat élvezték.

Szüleik és tanáraik segítségével hétről hétre teljesítették a játékban kapott izgalmas, tartalmas és fejlesztő leckéket, feladatokat.

A gyulai gyerekek december 12-én kapták meg nyereményüket. Az átadáson jelen volt Ljubka Katalin, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Nemzetpolitikai Államtitkárságának osztályvezetője; Nagy Klára, a Nemzetpolitikai Államtitkárság kárpátaljai referense; dr. Nagy Petronella beregszászi konzul; Kész Barnabás, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség Nagyszőlősi Járási Szervezetének elnöke.

Az iskola igazgatója, Roszpopa Katalin üdvözölte az intézményt meglátogató vendégeket és reményét fejezte ki az iránt, hogy a későbbiekben a tanulók még aktívabban részt vesznek majd a hasonló megmérettetéseken, ezzel is segítve alma materüket, jó példát mutatva iskolatársaiknak.

A szülők is hálásak voltak, hogy gyerekeik tartalmas, szórakoztató feladatok megoldásával tölthették ezt a négy hetet és az erőfeszítéseiknek megvolt a méltó jutalma, melynek köszönhetően nemcsak a gyerekek gazdagodtak, hanem az iskola valamennyi tanulója.

Bihari Hajnalka
Kárpátalja.ma