Zárt körben adták át a Zrínyi Ilona Szakkollégium ösztöndíjait
A Zrínyi Ilona Kárpátaljai Magyar Szakkollégium (ZISZK) a 2019/2020-as tanévben is felvételt hirdetett kutatásaikat kárpátaljai felsőoktatási intézményekben folytató hallgatók számára. A lehetőség immár 20. alkalommal került meghirdetésre, 2011 óta, 9. alkalommal a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében, korábban pedig a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola koordinálta és bonyolította le az ösztöndíjprogramot. A pályázatot 2019. június 13-án hirdették meg a 2019/2020-as tanév 10 hónapjára az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával, melyre szeptember 6-ig volt lehetőség jelentkezni.
A szakkollégiumra a 3–5. évfolyamokon, nappali tagozaton tanuló, kiváló eredményeket felmutató diákok nevezhettek be. A hallgató tanulmányi átlaga nem lehetett a szaktantárgyakból 4,0-nél alacsonyabb. 21 érvényes pályázat érkezett be, közülük 13 fő először és 8 hallgató második vagy többszöri alkalommal pályázott: 1 fő a Munkácsi Állami Egyetem hallgatója, 3 személy az Ungvári Nemzeti Egyetemen, és 17 diák a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán végzi felsőfokú tanulmányait. A felvételi eljárás a benyújtott pályázatok elbírálásából és szóbeli vizsgából áll, melynek előpontozását a Szakértői Bizottság végezte 2019. szeptember 11-én. Felvételt 18 fő nyert.
A szakkollégisták ösztöndíjuk második részletét évek óta a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által minden év június első szombatjára rendezett Tehetségnapon vehették át, azonban idén a koronavírus okozta rendkívüli helyzet miatt 2020. június 3-án szigorú szabályok mellett, az előírt óvintézkedéseket betartva az ösztöndíj-átadót zárt körben, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség székházának udvarán tartották meg. Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója nyújtotta át a 10 hónap kutatói munkáért megérdemelt díjat és az azt elismerő oklevelet a 18 ösztöndíjas hallgatónak és a 18 ösztöndíjas tutornak, egymást váltva minden félórában egy főnek. A ZISZK egyik alapkövetelménye, hogy csak azok a hallgatók vehetik át ösztöndíjuk második részletét az őket mentoráló tutoraikkal, akik a tanév szorgalmi időszakának végéig egy szakmai beszámolóban bemutatják a 10 hónap során kutatott témát. A kötelezettségének valamennyi ösztöndíjas eleget tett.
Örömmel tudatjuk, hogy a ZISZK kutatói ösztöndíj támogatásával 18 nagyszerű tudományos munka született 9 reáltudományi és 9 humán tudományi témában.
Az alábbi személyek részesültek ösztöndíjuk második részletében, akik között összesen a tanév 10 hónapjára 4,7 millió forintnak megfelelő hrivnya került kiosztásra.
Balogh Dániel (II. RFKMF; témavezető Dr. Csatáry György)
Baksa Adrien (II. RFKMF; témavezető Dr. Sztojka Miroszláv)
Baranyi Ernő (UNE; témavezető Dr. Troski Viktor)
Baranyi Tamás (II. RFKMF; témavezető Dr. Molnár Ferenc)
Bíró Bernadett (II. RFKMF; témavezető Dr. Gazdag Vilmos)
Györke Diana (II. RFKMF; témavezető Dr. Györke Magdolna)
Homonai Júlia (MÁE; témavezető Dr. Gerászimov Vitálij)
Kacsur Annamária (II. RFKMF; témavezető Dr. Huszti Ilona)
Kiss Krisztina (II. RFKMF; témavezető Dr. Márku Anita)
Kovács Zsanet (UNE; témavezető Dr. Traski Natália)
Maruszics Erik (II. RFKMF; témavezető Dr. Szakál Imre)
Molnár Andrea (II. RFKMF; témavezető Dr. Osztrovszki Marianna)
Mozgojov István (II. RFKMF; témavezető Dr. Dzámkó Viktória)
Oroszi Dóra (II. RFKMF; témavezető Dr. Molnár József)
Palinszki Alexandra (II. RFKMF; témavezető Dr. Kucsinka Katalin)
Rosinec Viktor (II. RFKMF; témavezető Dr. Brohun Natália)
Solymos Karolina (II. RFKMF; témavezető Dr. Csoma Zoltán)
Tóth Olívia (II. RFKMF; témavezető Dr. Gönczy Sándor)
A kutatási eredményekhez a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány munkatársai ezúton is szívből gratulálnak, melyeket bemutatnak a június 27-én a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola közös szervezésében megrendezésre kerülő XIV. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencián, ezúttal digitális lebonyolításban.
„GENIUS” Jótékonysági Alapítvány