Mesterségem címere: asztalos és pedagógus

Somi István, a Nagyberegi Dobrai Péter Középiskola pedagógusa matematikára és informatikára oktatja a diákokat. Mindemellett asztalosmunkával és fafaragással is foglalkozik. István elmondása szerint a famegmunkálás számára a kikapcsolódást jelenti, sőt a gyermekeknek is tart foglalkozásokat a Nagyberegi Tájházban. A következő interjúban vele beszélgettem.

– Mesélj kicsit magadról, diákéveidről!

– Nagyberegen születtem. Tanulmányaimat a helyi középiskolában kezdtem, majd a 9. osztály elvégzése után felvételiztem a Nagyberegi Református Líceumba. A líceum után nem volt kérdés számomra, hogy itthon szeretnék maradni, így a továbbtanulást tekintve a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolára esett a választásom, ahol matematika szakon diplomáztam. Mindhárom intézményről szép emlékeim vannak, tartalmas időszakot tölthettem el az említett iskolák falai között. Sok barátot szereztem, rengeteg helyre eljutottam, és nem utolsó sorban sok szép emlékkel gazdagodtam.

– Jelenleg matematika- és informatikatanárként dolgozol a Nagyberegi Dobrai Péter Középiskolában. Emellett asztalosmunkával és fafaragással is foglalkozol. Hogyan sikerül összehangolni a kettőt?

– 5. éves főiskolai hallgatóként állásajánlatot kaptam a Nagyberegi Középiskolából, mint munka- és technológiatanár, amit elvállaltam. Így utolsó tanulmányi évemben egyszerre tanultam és dolgoztam, igaz csak félállásban. Azóta ott dolgozom, ma már szakiránynak megfelelően matematikát és informatikát oktatok. Az asztalosmunkára, a faragásra nem tekintek munkaként. Míg az iskolában szellemileg fárad az ember, addig itt fizikai munkáról van szó, amit sok tervezés, mérés, számolás előz meg, de igazából ez kikapcsol. Ez az, amivel igazán szeretek foglalkozni. Főleg délutánonként és hétvégén tudok a famunkával elidőzni, illetve a nyári szünetben.

– Hogyan kaptál kedvet az asztalosmesterséghez?

– Mindig is szerettem barkácsolni. Mivel a családban nem én vagyok az első, aki ezzel foglalkozik, így adottak voltak az eszközök is, amiket igyekeztem bővíteni, modernizálni. Főiskolás éveim alatt kezdtem faragással, intarziás-igés képek készítésével foglalkozni, amire volt kereslet is, így tanulmányaim során el tudtam magamat látni anyagilag. Az utóbbi 2-3 évben nagyon kevés ilyen dolgot készítettem, talán kicsit beleuntam. Ez idő alatt kezdem el bútorokat, játszóházat és nagyobb famunkákat létrehozni.

– Ahogy említetted, bútorokat, gyermekjátékokat és gravírozott táblákat is készítesz. Mennyire nyitottak itthon az emberek a minőségi, egyedileg készített darabokra?

– Úgy látom, hogy ha az ember igyekszik minőségi dolgokat készíteni, akkor meglesz a kereslet is. Bár a jelenlegi anyagi helyzetben nem sokan engedhetik meg maguknak, hogy egyedi bútorokat készíttessenek, de kisebb dolgokra mindig van kereslet.

– Honnan szerzed be az alapanyagokat?

– A kisebb képekhez én magam állítom elő, általában a környéken kivágott öreg fákból láncfűrész és körfűrész segítségével. Ezekhez nagyon sok fajta fát használok (alma, körte, szilva, cseresznye, dió, tölgy, kőris, fenyő, nyár stb.). A bútorokat főleg keményfából (tölgy, kőris, dió) készítem, de fenyővel is dolgozom. Fenyőt szinte bárhol lehet kapni, viszont a többi beszerzése sokkal nehezebb, főleg úgy, hogy csak száraz fából lehet dolgozni.

– A jelenlegi helyzet mennyire nehezítő tényező?

– Sajnos a kialakult helyzet miatt nekem is kevesebb munkám van. Az anyagok beszerzése is bonyolultabb.

– Aki fával dolgozik vagy dolgozott már, az tudja, hogy mennyire precíznek és pontosnak kell lenni. Mi az, ami motivál a munkád során?

– Az ember mindig tanul. Nagyon szeretek olyan dolgokat készíteni, amit még előtte nem csináltam. Ilyenkor rá kell jönnöm, hogyan lehetne a leghatékonyabban elkészíteni az adott darabot, meg kell tervezni az illesztéseket. És persze az elkészült darab látványa is motivál, hogy valami maradandót alkothattam.

– A tehetséged a Nagyberegi Tájházban is kamatoztatod. Mesélnél erről kicsit?

– Ha időm engedi, kézműves foglalkozásokat tartok a tájházban, ahol a Pro Cultura Subcarpathica szervez programokat a gyermekeknek. Általában valamilyen egyszerű faragást, esetleg népi játék, hangszer készítését tanulhatják meg.

– Hogyan tudod megragadni a gyerekek figyelmét? Menyire köti le őket egy-egy foglalkozás?

– Igyekszem az elején oldani a hangulatot, hogy ne egy órán érezzék magukat, hanem valóban élvezzék a foglalkozást. Ezen kívül próbálom olyan tárgyak elkészítését megtanítani nekik, ami újdonság és érdekes lehet a számukra.

– Végezetül mit üzennél a mai fiataloknak?

– Próbáljanak meg több időt tölteni a barátokkal, kevesebbet az interneten, és keressenek olyan hobbit, munkát, amit szeretnek, amiben jól érzik magukat.

Mondik Márta
Kárpátalja.ma