Kárpátalja anno: Drávai Gizella, a pedagógus, az író, az ikon

105 évvel ezelőtt, 1911. május 8-án (más források szerint május 7-én) egy kovászói görögkatolikus papcsaládban látta meg a napvilágot Drávai (szül.: Legeza) Gizella, aki nemcsak Beregszász, hanem egész Kárpátalja kultúrájának meghatározója lett. Számos pedagógus, író, költő és közéleti személyiség köszönheti neki, hogy azzá lett, aki. Olyan ikonikus alakja ő Kárpátaljának, akiről nem lehet csupán számokban és adatokban beszélni. Még az is a hatása alá kerül az ő munkásságának és egyéniségének, aki csak az írásaiból és a róla szóló visszaemlékezésekből ismerheti.

Drávai Gizella így írt magáról: „Legeza János berehovi csizmadiamester dédunokája vagyok, s az én dédnagyapám – a családban csak 48-as nagyapának emlegetjük – Bem hadseregében szolgált, dobos volt, s látta, hallotta Petőfit, ahogy esténként a tábortűznél elmondta verseit a pihenő honvédeknek. Meg is mutatom tanítványaimnak dédnagyapám Kossuth-szakállas öregkori képét, és mi tagadás, mindig elsírom magam… Kitüntetésnek, rangnak és szép szellemi örökségnek érzem, hogy annak a nagy öregnek a véréből vagyok, aki Petőfivel együtt önként harcolt a magyar nép, a magyarországi népek szabadságáért, egyenlőségéért és függetlenségéért…”

Gizella a negyedik születésnapja előtt két hónappal veszítette el édesapját. Édesanyjával ekkor Beregszászba költöztek. A kislány ott végezte el a polgári iskolát, majd tanítói pályára készült. Egy évet a beregszászi Kálvin Nyomdában dolgozott, ezután az ungvári tanítóképzőben tanult. Pedagógusi pályafutása alatt a két beregszászi magyar tannyelvű iskola (a Kossuth-középiskola és a 6. sz. iskola) mellett Misztice, Bilke, Rakasz, Tiszaújlak, Makkosjánosi és Balazsér iskoláiban is tanított.

Több volt, mint tanár: tankönyveket, módszertani könyveket írt, lefordította M. Kocjubinszkij, I. Franko, M. Gorkij műveit magyar nyelvre, újságokban publikált, írókat, költőket istápolt.

1952-ben magyar irodalmi stúdiót indított Beregszászban. Kárpátalja kortárs költészetének meghatározó alakjai lettek (Kovács Vilmos, Ferenczi Tihamér, Kecskés Béla, Füzesi Magda, Finta Éva), akik e stúdiót látogatták.

Ő maga Győry Dezső íróval, Erdélyi Béla festőművésszel, Váci Mihállyal, Jobbágy Károllyal, Kahána Mózessel tartotta a kapcsolatot.

A tanításról így vélekedett: „Az igazság az, hogy nem mindenkinek szíve szerint választott pályája a tanítás. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy a kevésbé tehetséges pedagógust az erős akarat nagy teljesítményekre teszi képessé, viszont a kitartás hiánya miatt sok tehetséges kortársunk nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Ez utóbbi nagyon sajnálatos, mert minden elsikkadt erő veszteséget jelent a társadalom számára. Ismerek egészen elfásult fiatal tanítókat. Ennek oka legtöbbször abban rejlik, hogy ezek a kollégák nem a józan önismeretre és a lehetőségek mérlegelésére alapozták elképzeléseiket a világban elfoglalt helyükről, hanem ábrándokra és hamis képzetekre. Itt el is jutottunk az életismeret problémájához, aminek tisztázására nagy szükségünk van, ha fáradságos munkánkban becsületesen helyt akarunk állni.

Elsősorban önmagunk tudatos formálása a fő feltétele annak, hogy a másik feladat sok-sok erőpróbát igényel. De ha tisztában vagyunk azzal, milyen követelményeket támaszt velünk szemben a társadalom, ha igényesek vagyunk a saját erkölcsi-politikai magatartásunkkal szemben, ha az önképzés belső szükségletünkké vált, akkor önmagunk formálása eredménnyel járhat.”

 Egykori munkahelyén, a Beregszászi 6. Sz. Általános Iskolában sem felejtették el: „embersége és szakmai tudása máig példa lehet a magyar tanárok előtt” (Kenyeres Mária).

Tanítványai közül Punykó Mária pedagógus, az Irka gyermekfolyóirat alapítója és egykori főszerkesztője így fogalmazta meg, hogy mit jelentett számára Drávai Gizella: „Különleges kapcsolatom volt Gizi nénivel, de nemcsak nekem, hanem társaimnak is. Meghatározó személyisége volt Beregszásznak – kezdi beszélgetésünket az Irka főszerkesztője. – Amellett, hogy szerette a gyerekeket, meglátta a bennük rejlő képességeket is, és igyekezett kibontani azokat. Ahogyan Erdélyi Béla fogalmazott vele kapcsolatban: kovász volt, amely másokat is elindított. Mindenkinek egyengette az útját, akiben meglátott egy szikrányi tehetséget. Sokan a magyar nyelv harcosaként, a magyar kultúra ápolójaként példaképüknek tekintették. Ő nemcsak tudást, hanem világszemléletet is nyújtott nekünk. A szüleim után tőle örököltem mindent.”

Drávai Gizella 1981. augusztus 28-án adta vissza lelkét a Teremtőjének.

Emlékét Kárpátalja-szerte őrzik. Ungváron megalakult a Drávai Gizella Magyar Irodalmi és Művelődési Kör; a beregszászi városi tanács posztumusz Pro Urbe díjjal tüntette ki; a Beregszászi 6. Számú Általános Iskola falán tábla emlékeztet az egykori tanítóra; a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség pedig évről évre nyelvhasználati versenyt rendez az emlékére.

Halálának tizedik évfordulóján Kecskés Béla egy verssel köszöntötte:

 

Sírba hullt egy csillag

In memoriam D. G.

 

Szétmorzsoltunk egy rögöt koporsódnál

a mulandóság szobraivá dermedve –

az utolsó állomáson.

Városod szívverése halk lett

és elsírta hirtelen magát az ég,

de csak hogy tisztábbak legyenek

gyermekek és virágok,

kifényesedjenek a világ ablakai

és nyarat teremjen a föld.

Te egyszerű,

te egyszeri,

nem kell neked emlékmű,

mi így sem feledünk.

Tanulóid, jártunk az iskoládba,

szívünkkel tudjuk már örökre,

mi a hűség és az igazság.

Sisteregj, sírba hullt csillag!

Nap és hold kering tovább,

csak a te szemedből nem süt már

tűz és szomorúság.

Suhan a szél,

dombokat simogat,

csak te nem az arcunkat.

Hát béke veled,

ég adjon nyugalmat neked.

De mindig szólj majd, ha eljövünk hozzád,

és nyújtsd ki a földből,

mint virágot,

a kezed.

 

Marosi Anita

Kárpátalja.ma