Újjáélednek a kihalás szélén álló tőzegmohás láptavak
Rég letűnt korok növényeit őrzik azok az erdei, vizes élőhelyek, amelyek a csapadékos időjárással most esélyt kaptak a túlélésre.
Rég letűnt korok növényeit őrzik azok az erdei, vizes élőhelyek, amelyek a csapadékos időjárással most esélyt kaptak a túlélésre.
Romokban a házsongárdi temetőkertben nyugvó Dsida Jenő sírja, de nemcsak az övé, úgy tűnik, nincs aki megmentse Kós Károly, Reményik Sándor, Szenczi Molnár Albert nyughelyét sem.
Elnézést kért Hódmezővásárhely polgármestere egy félreérthető kijelentése miatt. Az ellenzéki pártok élesen bírálták a fideszes politikust.
Légitámadás érte vasárnap hajnalban Tripolit, s válaszul működésbe léptek a líbiai légvédelmi ütegek. Egy azonosítatlan repülőgép repült át a líbiai főváros déli része felett, Moammer Kadhafi líbiai vezető megerősített szálláshelyénél, amelynek része egy laktanya is. Helyi idő szerint hajnali két óra húsz perckor megszólaltak a légvédelmi ágyúk, vörös csíkokat rajzolva az égbolton. A légicsapások halálos…
Európában mintegy 120-130 millió ember szenved központi idegrendszeri betegségekben, amelyek óriási társadalmi-gazdasági terhet jelentenek – hangzott el az MTA-n rendezett, Felfedező kutatások a neuropszichiátriában: középpontban a depresszió, szorongás és a skizofrénia című nemzetközi konferencián. Áttörést a hatékonyabb megelőzést és eredményesebb gyógyítást hozó felfedező kutatások hozhatnak – vélik a szakemberek.
Nyilvánosságra hozták a legmodernebb Hold-szonda adatainak jelentős részét. A látványos képek és térképek között internetes felület segítségével böngészhetnek az érdeklődők. (Három áttekintő kép a Hold domborzatáról (balra), a felszíni lejtőszögekről (középen) és a felszín egyenetlenségéről, az előforduló sziklák gyakoriságáról (jobbra) (NASA))
Az Országgyűlés a jövő héten ötnapos üléssel kezdi meg az ország új alaptörvényének megalkotását. A képviselők összesen több mint negyven órában szólalhatnak fel a Fidesz–KDNP, illetve a Szili Katalin által előterjesztett javaslatok összevont általános vitájában, de az MSZP és az LMP is jelezte, hogy távol marad.
Mérsékelt, 5,9-es erősségű földrengés volt vasárnap (helyi idő szerint) délután Tajvan keleti partjai közelében; áldozatokról vagy károkról nem érkezett jelentés. A központi meteorológiai szolgálat közlése szerint a rengés epicentruma 45 kilométerre volt a délkeleti Tajtungtól és mintegy 300 kilométerrel délkeletre Tajpej fővárostól. Az Egyesült Államok geofizikai intézete (USGS) 5,5-es erősségűnek mérte a földmozgást. A rengés…
Ma van az antirasszista világnapként is nevezett faji megkülönböztetés elleni küzdelem nemzetközi napja, amelynek megtartását az ENSZ-közgyűlés 1966-ban határozta el. A világnap arra a véres rendőrsortűzre emlékezik, amely 1960. március 21-én a dél-afrikai Sharpeville-ben 69 békés tüntetővel végzett.
A felnőtt majmok fényképről is felismerik cimboráikat – fedezték fel Németországban a Göttingeni Egyetem kutatói. A kísérletek berber makákókkal folytak.
End of content
End of content