Egy nap alatt kétmilliónál többen töltötték le az új Internet Explorert
Több mint kétmillióan töltötték le 24 óra alatt a Microsoft Internet Explorer (IE) 9-es verzióját, amelynek végleges változata a hét elejétől vált elérhetővé.
Több mint kétmillióan töltötték le 24 óra alatt a Microsoft Internet Explorer (IE) 9-es verzióját, amelynek végleges változata a hét elejétől vált elérhetővé.
A kormány sem tandíjat, sem képzési hozzájárulást nem tervez bevezetni a felsőoktatásban – mondta Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter csütörtökön, az Országgyűlés oktatási bizottsága előtt, évi rendes meghallgatásán. A tárcavezető a bizottság tagjainak kérdéseire válaszolva úgy fogalmazott, a minisztériumán belüli közhangulatnak megfelelően maga is azzal értene egyet, ha a tankötelezettség felső korhatárát legfeljebb 16 évre…
Lehmann Kristóf, a tokiói Waseda Egyetem hallgatója átélte a földrengést a japán fővárosban és két blogbejegyzést készített róla. A posztokat eredeti formájukban – szerkesztés nélkül – adjuk közre. Rengés news képekben – 2011. március 12., Szombat Üdv mindenkinek! Sikeresen hazajutottam 1 nappal a nagy rengés után, és szerencsére a környezetben mindenki jól van. Tokió nyalogatja…
A koncerteket, színházi előadásokat, kiállításokat, táncprodukciókat és egyéb programokat felvonultató rendezvénysorozatot idén Magyarország EU-elnöksége és Liszt Ferenc születésének 200. évfordulója jegyében rendezik meg.
Ma van az alvás világnapja. Az eseményt Magyarországon immár harmadik alkalommal rendezik meg.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa csütörtökön New Yorkban megszavazta a Líbia feletti légtérzár megteremtéséről és minden, a támadás által fenyegetett civil lakosság védelmében szükséges intézkedés meghozataláról szóló határozatot.
Keresztény roma szakkollégiumi hálózatot alapítottak a kormány támogatásával a hazai történelmi egyházak. Balog Zoltán, társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár elmondta: szeptembertől Budapesten, Miskolcon és Debrecenben intézményenként 20-40 cigány diák felsőoktatási képzését segítik majd.
Sikerült visszaállítani az áramellátást a fukusimai atomerőműben, így lehetségessé válhat a fűtőelemek megfelelő hűtése. Csütörtökön még hasztalanul igyekeztek vízágyúkkal és helikopterekkel kontroll alatt tartani a túlmelegedett fűtőelemeket.
Összesen 38 millió eurós bírságot szabott ki a német versenyhivatal három nagy nemzetközi élelmiszergyártó németországi leánycégeire árkartell miatt. A Kraft Foods Deutschland, a Unilever Deutschland és a Dr. Oetker a vizsgálat szerint éveken át információt cserélt a tervezett áremelésekről és a nagy kiskereskedelmi hálózatokkal ezek ügyében folytatott tárgyalásokról. A német versenyhivatal szerint az ilyen…
Egy bécsi geológus szerint amennyiben a jelenlegi trend folytatódik, az éghajlat a 120-90 millió évvel ezelőtti, középső krétakorban uralkodóhoz lesz hasonló. Az akkori üvegházhatás szélsőséges eseményekhez, a tengeri élet tömeges pusztulásához vezetett. A témával kapcsolatos cikkgyűjtemény a Sedimentary Geology című szaklapban jelent meg. Az említett időszakban oxigénmentes, kénhidrogénes halálzónák uralták a tengerek nagy részét –…
End of content
End of content