• OTP – a húzóerőt az orosz és ukrán leányvállalat jelenti majd

    Az OTP a tavalyi évhez hasonlóan az idén sem ad profitelőrejelzést, mert nagyon sok a bizonytalanság az euróval, a svájci frankkal, illetve a régiós növekedéssel kapcsolatban. Viszont lesz osztalék, igaz, annak mérték visszafogott lesz – mondta Bencsik László, az OTP vezérigazgató-helyettese a Napi Gazdaság Online kérdésére. Az OTP Bank január végén 5,18 milliárd euró szabad…

  • Latin-amerikai cserkészbál a főiskolán

      A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola az elmúlt hétvégén rendhagyó rendezvénynek adott otthont. Immáron 14. alkalommal rendezte meg farsangi bálját a Beregszászi Bendász István Cserkészcsapat. Az impozáns épületben gyönyörű, alkalomhoz illő öltözetben lányok és fiúk színes farsangi kavalkádban várták izgalommal a bál kezdetét, mintegy 180-an. Cserkészhagyományokhoz illően a bál keretmeséjét idén Latin-Amerika adta,…

  • Igazolták, hogy függ az orvos személyiségétől a gyógyulásunk

      Az orvos empátiája kimutathatóan segíti a beteg gyógyulását – állapították meg amerikai orvosok. A régi megfigyelést első ízben erősítették meg tudományos módszerekkel: azok az orvosok, akik magasabb pontszámokat értek el egy empatikusságot mérő teszten, kedvezőbb klinikai eredményeket értek el betegeik kezelése során, mint az ugyanolyan kezelést folytató, de kevésbé empatikus kollégáik.

  • Forrai Sándor Rovásírásverseny 2011

    Idén Kárpátalja minden diákja számára a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség immár 2. alkalommal rovásírásversenyt hirdet meg. Az esemény névadója Forrai Sándor, a székely-magyar rovásírás legnevesebb kutatója, aki Munkácson született.

  • Már nem a McDonald’s a legnagyobb étteremlánc

    Már nem a McDonald’s a legkiterjedtebb gyorsétterem hálózat a világon, a hamburgereiről híres céget megelőzte a szendvicseket kínáló Subway. A Subway világszerte 33.749 éttermet üzemeltetett a tavaly év végi állás szerint, a McDonald’s hálózata pedig 32.737 tagból állt – írta kedden a The Wall Street Journal (WSJ).A franchise rendszerben működő Subway sikerében nagy része van…

  • A világ 100 legbefolyásosabb nője

      A listán szerepel magyar származású írónő, milliárdos üzletasszony, női jogvédő és egy sportoló is, akiről sokáig az a hír járta, hogy valójában nem is a gyengébbik nem tagja.

End of content

End of content