• Saját régi böngészője ellen kampányol a Microsoft

    Hadat üzent az Internet Explorernek a Microsoft, igaz, csak a legrégebbi verziójának: a szoftvercég külön kampányoldalt indított annak érdekében, hogy meggyőzze a felhasználókat, váltsanak Internet Explorer 6-ról újabb változatra. Az átállás ingyenes, egyedül vállalatoknál okozhat nehézséget.

  • Kadhafi megegyezne távozásáról

    A felkelés által szorongatott Moammer Kadhafi líbiai vezető keresi a módját annak, miként állapodhatna meg távozásáról a lázadókkal – értesült az al-Dzsazíra arab hírtévé és két arab lap; az értesülést líbiai hivatalos forrásból nem erősítették meg.

  • Charlie Sheent végleg kirúgták A két pasi meg egy kicsi produkciótól

    A két pasi meg egy kicsi című televíziós sorozat gyártója, a Warner Bros. Television hétfőn bejelentette, hogy megszűntette Charlie Sheen színész szerződését. A sorozat forgatását februárban függesztették fel, miután Sheen több sértő megjegyzést tett a médiában Chuck Lorre producerre, aki egyben a sorozat egyik ötletgazdája is. A színész azóta egy sor, a legenyhébb megítélés szerint…

  • Autóba rejtett pokolgép robbant fel Pakisztánban, sok a halott

    Legkevesebb húsz ember meghalt, amikor felrobbant egy autóba rejtett pokolgép kedden a kelet-pakisztáni Faizálábád város kormányzati negyedében, majd ez a robbanás továbbiakat váltott ki. A robbanószerrel teli autót egy rendőrőrs közelében lévő benzinkútnál állították le. A merényletben az eddigi adatok szerint 127-en sebesültek meg. Egy rendőrségi tisztségviselő szerint közülük sokan életveszélyes állapotban vannak, így arra…

  • Cuháré Beregszászban!

    Talán nem túlzás azt állítani, hogy majd’ minden olvasó fejében szöget üt a fenti kifejezés. Persze nem a szívünknek oly kedves városunk nevére, hanem a cuháréra gondolok. A szó hajdanán -egyes tájegységeken- vígasságot, lakáson tartott alkalmi táncmulatságot jelentett, olyasforma szórakozási lehetőséget, melyet manapság a házibuli fogalmával azonosíthatnánk.

  • Ígéret a kárpátaljai magyarok oktatási sérelmeinek orvoslására

    A kárpátaljai magyarok oktatással kapcsolatos legfájóbb sérelmeinek orvoslását ígérte Dmitro Tabacsnik ukrán tárcavezető. A kijevi oktatási miniszter a kisebbségi szervezetekkel folytatott tanácskozáson azt mondta, nem tudott arról, hogy nem lehet felvételizni magyar nyelv- és irodalom tantárgyakból.   mr1-kossuth.hu

  • A Beregvidék SC nyerte a kárpátaljai téli futballbajnokságot

    Vasárnap játszották a munkácsi járási Kölcsény (Kolcsino) sportlétesítményében a kárpátaljai téli futballrangadó döntőjét. A végső küzdelemben a beregszászi székhelyű Beregvidék SC  és a Munkácsi FC egyesület csapott össze. A közel 1000 néző előtt zajló mérkőzés végül 1-0-s győzelemmel zárult a Beregvidék javára. A finálé legjobb játkosai a munkácsi Varga Vaszil és a gólszerző Picur Román lettek….

  • Törvénymódosítás a kedvezményesen honosított állampolgárok adatairól

    Nyilvántartásba veszik a 2011. január 1-jét követően kedvezményesen honosított, és Magyarországon lakóhellyel nem rendelkező polgárokat annak a törvénymódosító-javaslatnak értelmében, amelyet hétfői ülésén fogadott el az Országgyűlés. Az érintettek személyi azonosítót és lakcímet tartalmazó okmányt kapnak. Az indítványt a kormánypártiak mellett a jelenlévő jobbikos, független és LMP-s képviselők is megszavazták, csak az MSZP ellenezte. A parlament…

  • Magyarországon is méltatták az ukrán kultúra napját

    Az idén is színes rendezvénysorozat keretében méltatták Magyarországon az ukrán kultúra napját. Ez hagyományosan a Ruszalka Dnyisztrovaja emléktábla  megkoszorúzásával vette kezdetét, ahol a megjelentek arra emlékeztek, hogy a Magyar Királyi Egyetemi Nyomdában 1837-ben kiadták a Ruszalka Dnyisztrovaja (Dnyeszteri Sellő) című almanachot, ami kimagasló szerepet játszott az újkori ukrán irodalom fejlődésében. Az emléktáblát többek között megkoszorúzta…

End of content

End of content