Obama: Oszama bin Laden halott

  Meghalt Oszama bin Laden – jelentette be az amerikai elnök. Az Al-Kaida vezérét Pakisztán fővárosa, Iszlamabád mellett, egy kúriában, egy célzott támadásban ölte meg amerikai hírszerzők egy kisebb csoportja. Barack Obama elmondta, hogy a terrorista vezért egy tűzpárbajban érte halálos lövés. Martonyi János külügyminiszter a Kossuth Rádió reggeli műsorában sikernek nevezte bin Laden megölését,…

Anyu a középpontban

Az anyák megünneplésének története az ókori Görögországba nyúlik vissza. Akkoriban tavaszi ünnepségeket tartottak Rheának az istenek anyjának, és vele együtt az édesanyák tiszteletére. A történelem során később is voltak olyan ünnepek, amikor az anyákat is felköszöntötték.

A magyarok felét nem érdekli az egy százalék

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal szakreferense a napilapnak úgy nyilatkozott: az adózók körülbelül fele még mindig nem rendelkezik személyi jövedelemadója egy százalékáról vagyis a közel harmincmilliárd forintos, civileknek és egyházaknak felajánlható úgynevezett elvi keretből 13 milliárd forint a kasszában marad. A Népszabadság beszámolt arról is: a nyilatkozók közül sokan hibásan tesznek felajánlást, tavaly például 118…

A Híd és ami mögötte van

Fordult a kocka. Amiért az OKS eddig hiába könyörgött, Bugár Béla most előzékenyen megadná. Ráébresztették őt ugyanis, hogy a Most-Hídnak nagyobb szüksége van Dostálékra, mint fordítva. De menjünk csak sorjában.

End of content

End of content