• A műhelytől a szalonig – Könyv a Herendi Porcelánmanufaktúráról

    Bemutatták Veszprémben A műhelytől a szalonig – A Herendi Porcelánmanufaktúra a Monarchia idején című kötetet. Az eseménynek helyet adó megyei levéltárban a 19. és 20. század fordulóját idéző dokumentumokat, valamint korabeli herendi porcelán figurákat, vázákat, közöttük egy 100 évesnél régebbi étkészletet is kiállítottak.

  • Nemzetközi konferencia Egerben

    2011. november 16-17-én a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogok Országgyűlési Biztosa, az Eszterházy Károly Főiskola Tanárképzési és Tudástechnológiai Kara, a Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kara, valamint az MTA MAB Neveléstudományi Szakbizottság Kisebbségtudományi Munkabizottságának szervezésében nemzetközi konferencia megrendezésére került sor Egerben.

  • Rácok, oláhok, muszkák, burkusok

    Köztudomású, hogy a világ minket, magyarokat – önelnevezésünkkel ellentétben – ungárnak, hungariannak, vengernek emleget. Időnként mi is más néven tartjuk számon az évszázadokon át velünk és szomszédságunkban élő népcsoportokat, nemzeteket. Most sorra vesszük őket.

  • Európában is engedélyezték a mindentudó csodanövényt

    Az Európai Bizottság nemrégiben engedélyezte a szteviol-glikozidok, azaz a sztívia édesítőszerként való alkalmazását. Felhasználásának köszönhetően a fogyasztók még szélesebb termékkínálatból választhatnak majd, többek között a cukormentes, csökkentett energiatartalmú üdítők tekintetében.

  • Tilos a szőrmeárusítás Nyugat-Hollywoodban

    Nyugat-Hollywood közismerten állatbarát hely: többek között nem engedik a macskák karmainak eltávolítását, a háziállatok pedig formálisan „társ” státust kaptak „oltalmazóiknak” kinevezett gazdáik mellett.

  • Egy falu, melyet a latorcai rév hozott létre

    A Csapról kiinduló s Ungvár felé zakatoló vonat – hét kilométerrel a határváros elhagyása után – lefékez egy 702 lelket számláló, 86 százalékban magyarlakta kis falu, Téglás vasútállomásán, mely községet nemcsak vasúton lehet könnyen megközelíteni, hanem a Csap–Ungvár–Kijev főútvonalon közlekedő autóbuszok is sűrű forgalmat bonyolítanak le a megyeközpont, valamint országunk egyik legfontosabb nyugati határátkelője között.

End of content

End of content