• Magyar gazdák szövetkeznek

    A napokban megalakult a Nagydobronyi Térségi Mezőgazdasági Szövetkezet. Ez az első próbálkozások egyike az összefogásra a térségben azóta, hogy a szovjet kolhozrendszer évtizedekre tönkretette a szövetkezeti gazdálkodási forma hitelét a régióban. Őr Hidi László nagydobronyi gazdálkodót, a szövetkezet kezdeményezőinek egyikét az összefogás okairól és céljairól kérdeztük.

  • Erőszakba torkolltak a diáktüntetések Madridban

    Több ezer középiskolai tanár és főiskolás diák tüntetett csütörtökön Madridban az oktatásfinanszírozás megkurtítása ellen; az eleinte békés tiltakozás azonban erőszakba torkollott. Hat egyetemi hallgatót őrizetbe vettek, és polgári engedetlenség címén emelnek vádat ellenük.

  • Kihaltnak hitt békát láttak

    Egy több mint ötven éve kihaltnak vélt békafaj egyedét látták Észak-Izraelben. Az apró testű izraeli feketebéka, vagy más néven palesztin béka (Disclogossus nigriventer) egy példányát ötven év után most látták először a térségben – mondta el Omri Gal, az izraeli Park- és Természetvédelmi Hatóság munkatársa. A fajt idáig kihaltnak hitték.

  • Egy labdarúgó, aki három ország válogatottjában is játszott

    A magyar futball hajdani fénykorában, amikor még világklasszis focistákkal büszkélkedhettünk, nemzeti tizenegyünk pedig két világbajnokságról is ezüstéremmel tért haza, egy Budapesten született játékosnak – Torinón keresztül – a távoli Spanyolországba vezetett az életútja, ahol a katalán sztáregyüttes, a bajnokcsapatok Európa-kupáját és utódját, a Bajnokok Ligáját négyszer, az egykori kupagyőztesek Európa-kupáját ugyanennyi alkalommal, az UEFA-kupa elődjének…

End of content

End of content