Világszerte egyre többen tanulnak kínaiul
Az 1,3 milliárdot is eléri a kínaiul beszélők száma világszerte, a mandarin a nyugati diákok körében is egyre népszerűbb.
Az 1,3 milliárdot is eléri a kínaiul beszélők száma világszerte, a mandarin a nyugati diákok körében is egyre népszerűbb.
Két magyar egyetem is felkerült a Leiden University 2011/2012-es európai rangsorára: az Eötvös Loránd Tudományegyetem a 199., míg a Szegedi Tudományegyetem a 210. helyet szerezte meg a listán.
Ki tudja, hány pezsgősdugó röppen az ég felé, amikor szilveszter éjjelén éjfélt üt az óra. Ilyenkor pohár nem maradhat szárazon a gyöngyöző bortól. De tudjuk-e, hogy mit iszunk?
Hetvenhét éves korában, hosszan tartó betegség után elhunyt Garas Dezső Kossuth-díjas színművész, a Nemzet Színésze, a Nemzeti Színház társulatának tagja pénteken – közölte a színész családja és a Nemzeti Színház az MTI-vel.
Viktor Janukovics ukrán elnök rendeletben törölte el elődeinek, Viktor Juscsenkónak és Leonyid Kucsmának a Szabadság napjáról, illetve az Egység napjáról szóló rendeleteit, helyette január 22-ére bevezette az Egység és szabadság napját.
Ukrajna felére csökkentené gázimportját.
Két évvel ezelőtt a karácsonyi ünnepek lezárásaként Rácz János, a KMKSZ Tiszacsomai Alapszervezetének elnöke betlehemes játékokat szervezett a településen, melyre a Beregszászi járás falvainak több betlehemes csoportját is meghívta. Úgy tűnik, a kezdeményezésből szép hagyomány sarjad, hiszen december 27-én másodszor is megrendezésre került a találkozó.
Gyermekgyógyász kollégám 2011. szeptember 1-jén lett volna 100 esztendős. A centenáriuma kapcsán, rá emlékezve, szeretnék néhány gondolatot megosztani a kedves olvasóval.
Egy kelet-ukrajnai börtönbe szállítottak át pénteken az októberben hétévi szabadságvesztésre ítélt volt ukrán kormányfőt, Julija Timosenkót – közölték a büntetés-végrehajtási hatóságok.
Precedens értékű ítéletet hozott a Nagyszőlősi Járási Bíróság.
End of content
End of content