Csernobil öröksége: a Zóna
Film és beszélgetés a tragédiáról.
Film és beszélgetés a tragédiáról.
Doppinghasználat miatt négy évre eltiltotta a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF) Olha Korobkát.
Kárpátaljáról a magyarság megmaradását és fejlődését szolgáló tizenkét oktatási és művelődési intézmény került fel a nemzeti jelentőségű intézmények listájára. Az összesen 56 intézményt tartalmazó lista elkészültét Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes jelentette be a héten.
A világon beszélt mintegy hatezer nyelv felét a kihalás veszélye fenyegeti az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO szerint.
Átlagosan 15% lesz a drágulás.
Oroszország újra kezdené a tárgyalásokat Ukrajnával a földgázról.
Ugye ismerős a mondás: civil a pályán! A kézi munkaerő mellett most a legtöbb helyen gépi beavatkozásra is szükség volt ahhoz, hogy a jó egy hete ránk zúduló téli áldás után futballra alkalmassá tegyék azokat a stadionokat, ahol a megyei és járási Téli Kupa előselejtezőinek fordulóit rendezik. Mint ismeretes, a Beregszászi járásban a Téli Kupa…
A kárpátaljaiak 97,6 százalékának gondjai vannak a fogaival – hangzott el többek között azon a sajtótájékoztatón, amelyre Ungváron került sor a fogorvosok európai napja alkalmából.
„Rabság bilincseit kerülő magyarság:/Egy Munkács várába szorult a szabadság,/Kit egy Zrínyi szívű tartott meg, asszonyság,/Hol vagy s hálát nem adsz, az egész magyarság!” Egy tízéves kisfiú ezzel a verssel köszöntötte fel édesanyját annak névnapján, 1686. augusztus 18-án, Szent Ilona ünnepén. A gyermeket Rákóczi Ferencnek nevezték, az édesanyát pedig Zrínyi Ilonának, aki a Thököly-szabadságharc bukásakor, három…
Tovább zajlanak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alapszervezeti gyűlései. Az elmúlt egy hétben a Nagyszőlősi és az Ungvári járásban tartottak gyűléseket, melyeken jelen volt Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, Barta József, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke, valamint Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke.
End of content
End of content