• Ötezer íz kóstolható végig a Millenárison

    Különleges ízutazásra várnak mindenkit március 9. és 11. között a 3. Kézműves Magyar Ízek Vására szervezői. A vásáron fellelhető 5 ezer ízt most ugyanis régiókra bontva mutatják be. Így akár fél nap alatt végigkóstolhatjuk a magyar és a határon túli magyar ízeket és eljuthatunk a szatmári szilvától a szegedi paprikáig.

  • Elkészítették az Avatar-robotot

    Közelebb került a valósághoz a hollywoodi Avatar című sci-fi kasszasiker világa: egy japán robot képes arra, hogy utánozza irányítója mozdulatait, irányítója pedig azt érzékeli, amit a robot.

  • Nőtt a bűncselekmények száma Ungváron

    Ungváron 27 százalékkal több bűncselekményt követtek el 2011-ben, mint egy évvel korábban – hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyen Ivan Cjoka ezredes, a megyeszékhely rendőrfőnöke értékelte az elmúlt esztendőt.

  • Iskolamúzeum Nagypaládon

    Egy faluközösséget – többek között – az is jellemez, hogy miként viszonyul a múltjához, mennyire tartja becsben azokat a használati eszközöket, illetve dísztárgyakat, melyek szorosan kapcsolódtak elődeik életéhez.

  • Könyvcsomagok kárpátaljai könyvtárak számára

    A Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásával 2011 áprilisában indult el a Márai-program, melynek céljai közé tartozik a nemzeti kultúrkincs megőrzése, az olvasáskultúra fejlesztése, a kortárs magyar szerzők támogatása és megismertetése, valamint a magyar kiadók által megjelentetett, értéket képviselő könyvek eljuttatása minél több olvasóhoz az anyaországi és a határon túli könyvtárakon keresztül. A program I. fordulójában…

  • III. Tóháti Keresztyén Bál

    Az idei év sem telhetett el a KRISZ alapszervezetébe tartozó tóháti falvak hagyományos Keresztyén Bálja nélkül, amelynek idén Bátyú adhatott otthont, február 11-én.

  • Kártérítést kérhetünk a csúszós utakért

    A hótól, jégtől csúszós, tisztítatlan utcák csontjukat tört áldozatainak a felelősök elvben kötelesek megtéríteni a gyógykezelés költségeit és az okozott erkölcsi kárt. Bár a jogszabályok módot adnak erre, az emberek mégis csak igen ritkán élnek a lehetőséggel mifelénk. Az alábbiakban e bátortalanság okait kutatjuk, no meg azt, hogy baleset esetén mi a helyes eljárás, ha…

  • Ki dönthet a falu nevéről?

    Novemberben már beszámoltunk arról, hogy Palkó Katalin magyartanár, a Tiszasalamoni KMKSZ-alapszervezet elnöke és Kovács István, a helyi református gyülekezet gondnoka beadvánnyal fordult a helyi tanácshoz, hogy kapja vissza az ukrán–magyar–szlovák hármashatárnál fekvő falu az 1944 előtti hivatalos nevét.

End of content

End of content