Rejtélyes zombijárvány Közép-Afrikában
A tudományos elnevezés híján bólogatókórnak nevezett betegség eddigi legnagyobb kitörését regisztrálta az egészségügyi világszervezet Ugandában.
A tudományos elnevezés híján bólogatókórnak nevezett betegség eddigi legnagyobb kitörését regisztrálta az egészségügyi világszervezet Ugandában.
Minden szülő arra vágyik, hogy gyermeke testileg és lelkileg is egészséges felnőtté váljon. Sokszor azonban tanácstalan, hogyan érheti ezt el. A Gondolkodj Egészségesen! Alapítvány ebben próbál segíteni.
Alapvető változást hoztak az elmúlt néhány évezred során az indiai szubkontinens éghajlatában a monszunok – állítja egy új tanulmány.
A kutatók szerint az embereken is segíthet a fekete medvék azon képessége, hogy hibernáció közben fertőzés és heg nélkül gyógyulnak sebeik.
Viktor Janukovics ukrán államfő szorgalmazta, törvényi szinten rendezzék a nyelvkérdést, ezen belül az orosz nyelv státuszát Ukrajnában.
Eldoradóban, Sao Paulo egyik legszegényebb és legmegtévesztőbb nevű favelájában néhány gyerek vidáman űzi a labdát.
Szombaton a nagydobronyi református gyülekezet adott otthont a Kárpátaljai Református Nőszövetség konferenciájának. A megjelenteket Kolozsy András lelkész üdvözölte, majd áhítattal nyitotta meg az alkalmat, hangsúlyozva, hogy mindenkinek ott kell helytállni, ahová Isten állította, és mindannyiunknak naponta meg kell harcolni a hit harcát.
Tavaly 4 milliárd dollárt értek el, és ezzel az előző évhez képest 11,2 százalékkal nőttek az uniós cégek működőtőke-befektetései Ukrajnában.
Az ügyészség szerint a művek gyűlöletre buzdítanak.
Mikor érvényben volt a halálbüntetés, 10 éven át 676 gyilkosságot követtek el, a moratórium bevezetése óta eltelt 20 év alatt pedig 30 ezret.
End of content
End of content