Nincs pénz a nyugdíjakra
A jelenlegi rendszer tarthatatlan Oroszországban.
A jelenlegi rendszer tarthatatlan Oroszországban.
Sokan úgy gondolják, hogy virágaik szebbek lesznek, ha gondozás közben beszélnek hozzájuk, esetleg megsimogatják őket. Ezt ugyan eddig semmilyen tudományos eredmény nem támasztotta alá, de egy új – meglehetősen vitatott – tudományág, a növényi neurobiológia ilyen kérdésekkel is foglalkozik.
Márciust a régi kalendáriumok Szent József tiszteletére szentelték. A Dávid házából való názáreti ácsmester, Mária jegyese, a gyermek Jézus gondviselője – az üdvtörténetben fontos szerep jutott neki: az ószövetségi jövendölések beteljesítőjévé vált. 1870-ben IX. Piusz pápa az egyház védőszentjévé választotta. A nyugati egyház legtöbb naptárának tanúsága szerint a X. század óta március 19-én ünnepelték; Róma…
Egy ismeretlen férfi lőtt rá többször gyerekek és szülők egy csoportjára hétfőn reggel egy zsidó iskola előtt a dél-franciaországi Toulouse-ban, a támadásban három gyerek és egy felnőtt meghalt.
Nemzeti ünnepünk alkalmából kitüntetést vehetett át többek között Pap Géza erdélyi püspök, Hamar István és Török Zoltán lelkipásztor, valamint református gyermekkórházunk több munkatársa is.
Akár intézményes keretek között is oktatnának a marosvásárhelyi orvosi egyetemen az anyaországi tanárok, hogy így támogassák a magyar kart. Az erdélyi magyar egyetemi vezetők a hatékonyabb érdekképviselet reményében rektori konferencia alapítását tervezik.
Amerikai kutatók kimutatták, hogy a fekete medvék meglepő gyógyulási képességet mutatnak hibernáció során.
Magyar állami kitüntetéseket adott át – Schmitt Pál köztársasági elnök megbízásából – Kiss Róbert varsói magyar nagykövet a két nemzet barátságát elmélyítő magyar és lengyel kutatóknak, valamint egy lengyel vállalkozónak a nemzeti ünnep alkalmából vasárnap este a varsói királyi várban.
Farkas István piarista a köznevelési törvény egyik alkotójaként és iskolaigazgatóként mondja el gondolatait a törvényről, és a nevelés felelősségéről.
55%-os égési sérüléseket szenvedett és amputálni kellett mindkét lábát és egyik karját, hogy életben maradjon Oksana Makar. A brutális támadás hatalmas felzúdulást váltott ki egész Ukrajnában.
End of content
End of content