Wass-maraton 2012
Üzenem a háznak, mely fölnevelt: ha egyenlővé teszik is a földdel, nemzedékek őrváltásain jönnek majd újra boldog építők és kiássák a fundamentumot s az erkölcs ősi, hófehér kövére emelnek falat, tetőt, templomot.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt: ha egyenlővé teszik is a földdel, nemzedékek őrváltásain jönnek majd újra boldog építők és kiássák a fundamentumot s az erkölcs ősi, hófehér kövére emelnek falat, tetőt, templomot.
Egy 12 éves lány örökbe fogadó szülőknek akarta eladni a csecsemőjét, akik azonban rendőrök voltak.
Különleges fotó járja be a világhálót: a Barcelona labdarúgócsapatának edzésén készült, és azt látszik bizonyítani, hogy Lionel Messi kapusként is megállná a helyét.
Az ukrán nyomozók eddig nem találtak bizonyítékot arra, hogy Vlagyimir Putyin ellen valóban merényletet készítettek elő – közölte hétfői számában a Kommerszant orosz napilap.
Egyáltalán nem biztos, hogy ha a köztársaságiak 1651-ben elfogják Stuart Károlyt, akkor ma II. Erzsébet királynő gyémántjubileumát ünnepelnénk.
A Rézler Gyula Alapítvány hazai tanulmányi ösztöndíjat hirdet a 2012/2013-as tanévre, 12 hónapos időtartamra, amely időszak alatt a nyertes pályázó szakmai (két-három ív terjedelmű) tanulmányt készít.
Az elmúlt években az olajpénzekből sikerült növelni az életszínvonalat, így a válságot sem szenvedték meg az oroszok, Vlagyimir Putyin új elnöki ciklusa ugyanakkor a várt stabilitás helyett könnyen rázós időszakká válhat.
Génelemzéssel arra jutottak, hogy a fák magvait őslakosok hurcolhatták be mintegy 15000 évvel ezelőtt a kontinens középpontjába.
Az m1-n, az MR-1 Kossuth Rádióban, a Dunán és a Dunaworld-ön, a és a közmédia többi csatornáján is egész napra színvonalas szórakoztatást, méltó emlékezést, történelmi titkokat bemutató dokumentum és játékfilmeket, valamint az állami ünnepségek élő közvetítését ajánljuk és kínáljuk nézőinknek, hallgatóinknak.
A tavasz beköszöntével nemcsak a tanév vége közeledik, de sok család számára az iskolaválasztás is.
End of content
End of content