Tyereskova – kráter, kisbolygó, utca, iskola viseli nevét
Március 6-án hetvenöt éves Valentyina Tyereskova, az első nő és az első civil az űrben, aki 1963 júniusában a Vosztok-6 űrhajó fedélzetén három napon át keringett a Föld körül.
Március 6-án hetvenöt éves Valentyina Tyereskova, az első nő és az első civil az űrben, aki 1963 júniusában a Vosztok-6 űrhajó fedélzetén három napon át keringett a Föld körül.
Azok után, hogy a homoszexualitását nyíltan vállaló német külügyminiszter, Guido Westerwelle a minap „Európa utolsó diktátoraként” emlegette Alekszandr Lukasenko belarusz elnököt, az tegnap afféle kontraként azt mondta: „Inkább vagyok diktátor, mint meleg”.
Komoly növekedési kockázatokkal járhat Közép-Kelet-Európa nettó olajimportőr-gazdaságaiban a nyersolajárak jelenlegi megugrása – vélekedtek pénteki helyzetértékeléseikben londoni felzárkózó piaci elemzők, akik szerint a legérzékenyebb térségi gazdaságok között vannak a balti államok, valamint Ukrajna, Magyarország és Románia is.
Jobban teljesítenek a diákok matematikából és olvasásból, ha öt helyett csupán heti négy napot járnak iskolába – tette közzé egy friss tanulmány eredményét a The Atlanta Journal-Constitution.
Ukrajna számára elfogadhatatlan a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) az a követelése, hogy 50 százalékkal emeljék meg a lakossági gázárat.
Idén a nagyvárad-csillagvárosi református templomban tartották meg a Keresztyén Nők Világimanapját, melynek címe Győzedelmeskedjen az igazság volt, liturgiáját pedig a malajziai nők állították össze.
Az infrastruktúráért felelős minisztérium Ukrajnában új vonatjegyárakat szabna az évszakok és a hét napjai függvényében – adta közre a rendelet-tervezetet a minisztérium.
A „papírformát” meghazudtolón nem a kemény legények körében gyakoribb a tetoválás, hanem a nők mezőnyében – legalábbis az Egyesült Államokban.
Ukrajnában 1.4 millió turistára számítanak a 2012-es Labdarúgó Európa-bajnokság ideje alatt – jelentette be Olena Shapovalova, a kormányzati hivatal vezetője.
A furcsa nevű aszteroida közelebb kerül majd bolygónkhoz mint néhány műhold, a tudósok egyelőre nem tudják hogyan módosítja a gravitáció a pályáját.
End of content
End of content